Akciós kocsi és repülőgép is lesz az idei Fekete Pénteken

2019.11.13. 12:32

Az idei Black Friday akció keretein belül több, mint hétszázezer akciós termékkel várja az online várásrlókat az eMag november 22-én.

Immár a hatodik ilyen akciót tartja az eMag, és mivel minden évben folyamatosan növekedett az érdeklődés, idén 10 százalékos bővülést várnak a vállalat szakemberei.

Forrás: AFP/Mark Ralston

Ez nagyjából 3 millió látogatót jelent egyetlen nap alatt, ami azért bármilyen logisztikai rendszert képes komolyan megterhelni. Éppen ezért a cég munkatársai már jó ideje készülnek erre a napra - egészen pontosan 10 hónapja - annak érdeklében, hogy minden a lehető legjobban működjön. Ahhoz, hogy a beérkező kérdéseket és rendeléseket le tudja bonyolítani, az eMag megnövelt ügyfélszolgálati létszámmal és az idei évtől már öt logisztikai partnerrel vág neki az idei promóciónak.

Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően azt ígérik, hogy az akció keretében megrendelt termékek legkésőbb december 7-ig biztosan megérkeznek a címzettekhez.

Ezek a termékek pedig idén is rendkívül széles merítést mutatnak, ugyanis az akciós pelenkáktól az olyan kötelező elemeken keresztül, mint a mobiltelefon és az okostévé egészen az autókig, vagy akár a kisrepülőkig minden lesz itt, amit csak pénzért meg lehet venni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!