Visszaváltanak lapos kijelzőkre a Samsung Galaxy S21 mobilok

Vágólapra másolva!
Egyedül a Galaxy S21 Ultra tartja meg a lekerekített szélű képernyőt, a többi modell kijelzője lapos lesz.
Vágólapra másolva!

A Samsung-ügyekben mindig jól értesült szivárogtató, Ice Universe nemrég azt állította, hogy a Samsung a Galaxy S21 szériával visszatér a lapos kijelzőkhöz. A káva mind a négy oldalon egyforma méretű lesz, így vélhetően hasonló előlapra lehet számítani, mint a Google Pixel 5-nél, csak középre fúrt szelfikamerával.

Forrás: cnet

A Galaxy S21 és a Galaxy S21+ emellett 2D-s kijelzőt kap a Galaxy S20-nál használt 2.5D-s helyett, ez pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy a Samsung a prémium kategóriában is visszavált a lapos kijelzőkre. Kivételt jelent ez alól a Galaxy S21 Ultra, amely vélhetően azért tartja meg a lekerekített széleket, hogy ultraprémiumnak tűnjön a többi modell mellett.

A dizájn OnLeaks jóvoltából már korábban kiszivárgott, feltehetően gyári forrásból. A látottak alapján a hátsó kamerasziget áttervezése jelenti majd látványban a legfőbb újdonságot. A pletykák szerint a Galaxy S21 széria már januárban bemutatkozik.