Úgy tűnik, hogy az ártakarékos gyártók szerepét a Realme és a Redmi veszik át a piacon.

A Xiaomi az utóbbi időben egyre inkább prémium termékeket dob piacra, és az árazását is ehhez igazítja, és lassan elszakad attól, amiért úgy szerették hosszú éveken át. Ez pedig azt jelenti, hogy a piacon nagy űrt kell betölteni. Ezért legnagyobb erőkkel a Xiaomi jóárasított termékeket felvonultató Redmi márkája, valamint a Realme pályáznak. A Realme a BBK Electronics gyártója, innen származik az Oppo, a Vivo és a OnePlus is.

Forrás: gadgetmatch

A Realme pedig sorra dönti a rekordokat, miközben Európában és Indiában is terjeszkedik. Ez utóbbin különösen sikeres, kevesebb mint 10 perc alatt legutóbb 15 000 Realme Smart TV-t adott el, ez az első okostévéje. Indiában állítólag még nem kapkodtak ennyire okostévéért, ami 172 dolláros nyitóár mellett (32 hüvelykes modell) talán érthető is.

Ez nem egyedi eset persze, a Realme Watch is tarol, hála az 1,4 hüvelykes színes érintőkijelzőjének és az 53 dolláros árának. Az akkuja egy feltöltéssel pedig akár 9 napot is kibír, és ebből is kifogytak már a készletek.