Visszatérhet a jackcsatlakozó a Samsung csúcsmobilokra

Vágólapra másolva!
A Samsung állítólag kísérleti jelleggel hozná vissza a jackcsatlakozót, kíváncsi, hogy mit szólnak hozzá a vásárlók.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy jogos a kritika a mobilgyártók felé, amely szerint az utóbbi években nincsenek olyan érdemi újítások, amelyek igazán hozzátennének a mindennapokhoz, és indokolnák az 1000, sőt, 1400 eurós árakat. Egy ideje halljuk, hogy több gyártó, köztük az Apple már a töltőt és a fülhallgatót is kivenné a dobozból, valamint portok és gombok nélküli kialakítást fontolgat. A látványos megoldás azonban nem feltétlen praktikus, ezt jelzi, hogy a mai napig nagyon sokan hiányolják a jackcsatlakozót a prémium mobilokról. Ezt a Samsung is eltüntette a Galaxy Note 10 szériával kezdődően.

Forrás: digitaltrends

A jelentések szerint azonban a Samsung úgy döntött, hogy a következő csúcsmobiljánál (Galaxy S21 vagy Galaxy S30) visszahozza a jackcsatlakozót. Állítólag a port visszahozzása marketinges elem is, illetve kísérlet, mert kíváncsiak, hogy mennyien értékelik majd a dolgot a vásárlók közül. A dolog egyébként nem lenne példa nélküli, hiszen sok év után a Sony is visszahozta a jackcsatlakozót az Xperia 1 II-nél, és így tesz majd állítólag a Google is a Pixel 5-nél.

Ezzel egyszerre a szóban forgó cégek a vezeték nélküli fülhallgatók piacán is szeretnének odaszúrni az Apple AirPodsok uralmának, így nehéz megmondani, hogy a jackcsatlakozó ebbe a törekvésbe mennyire zavar majd be.