Ilyen egy olcsó okostelefon - de mit tud?

Oppo A16s, okostelefon, teszt, android
Oppo A16s.
Vágólapra másolva!
Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendenek az olcsó, néhány tízezer forintért megvehető készülékek. Még akkor is, ha tudásukban jelentősen elmaradnak a jelenlegi legjobb termékektől, és emiatt kisebb-nagyobb kompromisszumok megkötésére késztetik a vásárlókat. Az ilyen modellek minden gyártó kínálatában megtalálhatóak, és nem kivétel ez alól a kínai Oppo sem, amely hivatalosan a nyár első napjaiban kezdte meg telefonjainak forgalmazását hazánkban. A cég mostanában mutatta be egyik legfrissebb ilyen olcsó, belépő szint határán billegő készülékét, amely az Oppo A16s névre hallgat.
Vágólapra másolva!

Kézbe fogva nem érződik, hogy ez egy alacsonyabb árú eszköz, hiszen a fémes hatású hátlap kifejezetten jól néz ki, a mobil fogása kényelmes, az összeépítés minősége pedig kifogástalan. Nem mondjuk, hogy ez minden idők legdizájnosabb telefonja, de vannak ennél gagyibb külsejű, lényegesen drágább készülékek is a piacon

Oppo A16s Forrás: Origo

A kávák vékonyak, a cseppnyi szenzorsziget ízléses a képernyő közepén, viszont és a csepp- és porállóságról le kell mondani, de ez azért nem túl meglepő. Az adatátvitelre és az akkumulátor töltésére az USB-C csatlakozó szolgál, szerencsére már ebben a ligában is ez az alapelvárás. Szintén fontos megjegyezni, hogy a fejhallgató-kimenetet sem spórolták le róla, ami manapság a drágább vetélytársaknál is előforduló ostoba divat.

Használat közben

Bekapcsolva azért érződik, hogy bizony próbáltak fogni a költségeken, hiszen a hardver meglehetősen gyengécske. Az elavult, 8 magos MediaTek Helio G35 processzor mellett csupán 4 GB RAM és egy PowerVR GE8320 grafikus vezérlő található, ez pedig a 3D-s játékokhoz, és a nagy felbontású médiaállományok kezeléséhez egyszerűen kevés. Előfordul, hogy az alkalmazások indítása során rövid időre megakad, a weboldalakat kicsit lassan tölti be, a jobb telefonokhoz képest többet "gondolkodik". A képalkotás is sokáig tarthat, van, amikor egy-egy fotó elkészültére másodperceket kell várni, szóval a bevezetőben említett kompromisszumok itt bizony tetten érhetőek.

Több kamerát kapott Forrás: Origo

Az akkumulátora viszont igen-igen jó, ugyanis az 5000 mAh-s telep ilyen visszafogott hardverrel csodás üzemidőt produkál, amely elérheti akár a 15 órát is. Ez bizony e készüléknek egyik komoly erőssége. Ilyen szépeket sajna a hangszóról nem nagyon tudunk mondani, az ugyanis eléggé gyatra, kásás, zajos, erőtlen megszólalást produkál. Ha viszont egy fülhallgatót csatlakoztat hozzá valaki, rögtön jobb lesz a végeredmény. Azt érdemes megjegyezni, hogy 64 GB adattárolásra szánt memória került bele, ami manapság már meglehetősen kevésnek számít, szóval előfordulhat, hogy egy év után a felhasználónak már a hely felszabadításával kell vacakolnia.

Kamera

Nincs mit szépíteni a dolgon, az Oppo A16s nem a mobilos fotósok álma, de ez meglepő is lenne egy ilyen árazású termék esetén. A készülékkel gyakorlatilag csak nappal, vagy legalábbis jó fényviszonyok mellett lehet értékelhető fotókat lőni, hiszen sötétben általában zajos, elmosódott lesz a végeredmény.

Nappal lehet vele jó képeket lőni Forrás: Origo

A főkamera 13 megapixeles, ezzel azért lehet szép képeket is lőni. A 2 megapixeles makró felesleges, gyakorlatilag napfénynél sem produkál értékelhető teljesítményt.

Sötétben sajnos nem teljesít valami jól Forrás: Origo

Meg kell említeni a szintén 2 megapixeles mélységkamerát, amelynek köszönhetően a portré hatású fotók létrehozása is lehetségessé válik. Nem mondjuk, hogy minden esetben a megfelelő képrészleteket homályosítja el a szoftver, de össze lehet vele hozni remek képeket ilyen módban.

A digitális nagyításnak nincs értelme Forrás: Origo

A videós képességei kifejezetten szerények, hiszen be kell érni Full HD felbontással, és 30 képkocka/másodperc (FPS) rögzítési sebességgel. Pedig ilyen áron már van telefon, ami 4K-t és Full HD 60 FPS-t kínál. Ráadásul stabilizátor sincs, tehát a mozgás közbeni videózgatást el lehet felejteni. A 8 megapixeles szelfikamera sem valami nagy szám, hiszen csak jó fényviszonyok mellett használható.

Visszafogott kijelző

A képi világon is látszik, hogy próbáltak az olcsóbb komponensek felé fordulni, hiszen a 6,52 inches IPS LED LCD kijelző minden, csak nem modern. A színeknél enyhe fátyolosság észlelhető, és oldalról nézve látványosan csökken a kontrasztosság. A felbontás 720 x 1600 képpont, ami ma már a kötelező minimum, és tény, hogy nem tűnik annyira döbbenetesen élesnek a képi világ, mint a nagyobb részletességű képernyőkön.

A képernyő nappal is jól látszik Forrás: Origo

A mozgásmegjelenítés során hibákba nem futottunk bele, de ez azért ma már a minimum bármilyen mai telefonnál. Azt fontos megemlíteni, hogy a maximális fényerő a fénymérő eszközzel végzett vizsgálataink alapján eléri az 530 nitet, ami kellően magas érték. És a gyakorlati tapasztalataink is azt mutatják, hogy napfénynél is használható marad a termék.

Bizonyítvány

Az Oppo A16s egy használható, de azért komoly kompromisszumok megkötésére késztető mobil. A belépő kategóriában kifejezetten jó terméknek számíthat, bár ennek a kategóriának inkább a felső részét súrolja az árával. Nem egy drága modell, de 60 000 forintot kérnek érte, ezért az összegért pedig óriási elvárásaink nem lehetnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!