Ezer internetes bűnöző kerülhetett rendőrkézre

illusztráció, pénz, sikkasztás, lopás 
 Concentrated,Young,Hacker,In,Glasses,Stealing,Money,From,Different,Credit data,screen,office,danger,robbery,hack,download,hacking,concentr
Concentrated young hacker in glasses stealing money from different credit cards sitting in dark room
Vágólapra másolva!
Nagy siker volt az Interpol húsz ország részvételével lebonyolított művelete.
Vágólapra másolva!

Az Interpol ismertette a legkülönfélébb internetes csalásokban utazó bűnözők kézre kerítése érdekében végrehajtott HAEICHI-II műveletének eredményeit. A nemzetközi rendőrségi szervezet szerint az idén június és szeptember között végrehajtott akció során a világ 20 országában 1003 gyanúsítottat vettek őrizetbe, befagyasztottak 2350 bankszámlát, továbbá előkerítettek 27 millió dollárnyi (8,82 milliárd forintnyi) bűnözésből származott pénzt.

A kép csak illusztráció Forrás: shutterstock

Az Interpol több példát is felhozott a sikeres akciókra, például a kínai rendőrség közreműködésével sikerült visszaszerezni egy kolumbiai textilgyártótól kicsalt 16 millió dollár 94 százalékát, ezzel megmentve azt a csődtől. Egy szlovén cég is jól járt, szintén a kínai rendőrség közreműködésével teljes egészében visszakapta a kicsalt 800 ezer dollárját. A HAEICHI-II művelet során lekapcsolt feltételezett elkövetők egy része mobilappos csalásokban utazott, például emelt díjas SMS-ekre iratkoztatták fel a kártevős mobiljátékaikat telepített áldozatokat.

A HAEICHI-II-ben részt vett országok Angola, Brunei, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Írország, Japán, Kambodzsa, Kína, Kolumbia, Laosz, Malajzia, Maldív-szigetek, Románia, Spanyolország, Szingapúr, Szlovénia, Thaiföld, és Vietnám voltak.

Az első HAEICHI műveletet 2020 szeptembere és 2021 márciusa során hajtotta végre az Interpol, annak keretében javarészt ázsiai országokban olyan 500 gyanúsítottak vettek őrizetbe a helyi rendőrségek, továbbá 83 millió dollár bűnözésből származó pénzt gyűjtöttek be.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!