Búcsúzik a régebbi Windowsoktól a Paint.NET

paint.net képszerkesztő fotószerkesztő
Paint.NET
Vágólapra másolva!
A következő változatának minimum 64 bites Windows 10 kell majd.
Vágólapra másolva!

Jelentős változtatást jelentett be az ingyenes Paint.NET képszerkesztő alkalmazás fejlesztője, a következő 4.4-es verziószámú kiadástól általánosságban véve megszűnik a 32 bites Windowsok támogatása, továbbá specifikusan a Windows 7 és a Windows 8.1 rendszerektől is búcsúzik az alkalmazás. Ennek megfelelően a jövőben csak 64 bites Windows 10 és Windows 11 alatt lesz használható a GIMP alternatívája.

Paint.NET Forrás: Origo

A fejlesztő szerint a változtatás oka, hogy nagyon kevesen használják a következő verzióval elbúcsúzó operációs rendszereken az alkalmazást, észszerűtlenül időigényessé vált számára ezek támogatása. Ennek megfelelően a felhasználók oroszlánrésze számára egyáltalán nem jelent gondot a minimum rendszerigény megváltozása, a viszonylag kevés érintett pedig képes lesz használni a számukra elérhetővé tett utolsó változatot a 4.3-as kiadási ágból.

Jó eséllyel nem mostanában fog gyakorlati problémát jelenteni számukra, hogy nem képesek frissíteni egy újabb verzióra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!