Semmiféle garancia sincs rá, hogy ténylegesen piacra kerül.

Nagy érdeklődést váltott ki a szimplán Rollable néven emlegetett mobiljának CES-en való megvillantásával az LG, és ugyan sokat nem árult el a feltekerhető kijelzős mobilról, azonban a hírek szerint még idén piacra kívánta dobni.

Tabletszerűvé válik az LG feltekerhető kijelzős mobilja a szétnyitásakorForrás: LG

Azóta persze fény derült rá, hogy az anyavállalat idén mindenképp tesz valami radikálisat az öt éve jelentős veszteségeket felhalmozó LG Mobile leánycéggel, a részleges vagy teljes eladásán túl akár a bezárása is szóba jöhet. A tavalyi évben 723 millió dollár, az elmúlt öt évben pedig összesen 4,5 milliárd dollár veszteséget produkált a mobilos divízió, és ugyan összességében jól megy az LG-nek, de a legfelsőbb vezetése szerint ez nem mehet így tovább.

A The Korea Herald beszámolója alapján az új fejlemények természetesen nagyban érinthetik a Rollable sorsát is. A források szerint a korábbi beszámolók ellenére a vállalat a CES-es mutogatásáig nem döntette el a piacra dobásával kapcsolatos részleteket, és a spekulációk szerint még akkor is kaszát kaphat a modell, ha végül a mobilos részlegének megtartása mellett dönt az LG.

A kiadvány felemlegette, hogy a különleges formaterv egyáltalán nem recept a sikerre, a tavalyi LG Wing a csupán százezer darabos nemzetközi eladásaival óriási anyagi bukásnak bizonyult.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!