Nagyon jó ötlet a hordozható projektor, de még van hova fejlődnie

samsung freestyle projektor
Samsung Freestyle
Vágólapra másolva!
A Samsung az év elején bejelentette, hogy egy kompakt, könnyen hordozható, de az ígéretek szerint remek képminőséget produkáló, okosfunkciókkal kitömött projektorral lép színre.
Vágólapra másolva!

Ez a Samsung The Freeystyle, és a termék várakozásoknak megfelelően végül a boltokba került, és Magyarországra is befutott. Mindenképpen szerettük volna megnézni élőben, működés közben, hogy megnézzük, hogy a szép ígéretekből a valóságban mi igaz.

Samsung Freestyle Forrás: Samsung

A The Freestyle már a formájával felkelti a figyelmet, hiszen egyáltalán nem úgy fest, mint egy tradicionális projektor, sokkal inkább hasonlít egy lámpára. A legtöbb vetítőnél lényegesen kisebb, ugyanis 10,2 centi széles, és csupán 17,2 centiméter magas, a súlya pedig kevesebb, mint egy kilogramm. Ennek köszönhetően akár kézben is elvihetjük bárhova, tehát kifejezetten mobil eszközről van szó. A speciális kialakítás egyik előnye, hogy viszonylag szabadon mozgatható, így gyakorlatilag bármilyen irányba vetíthetünk vele. Nem csak egyenesen, a már megszokott módon, hanem akár a plafonra vagy ferde felületre is akár. Ebben az is segít, hogy a modell nagyon fejlett trapéz korrekció technológiával rendelkezik, és az elektronika képes magától téglalap alapú képet létrehozni az érzékelők által mért adatok gyors feldolgozását követően.

Jár mellé egy távirányító is. Forrás: Origo

A modell rendelkezik HDMI csatlakozóval, emellett ellátták beépített WiFi-vel is, a tartalmak tehát többféleképpen is eljuttathatóak rá. A használathoz nem szükséges feltétlenül a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni, hiszen képes együttműködni egy külső akkumulátorral, amely képes ellátni energiával. Az viszont kár, hogy ez nem a gyári kiszerelés része, hiszen külön kell megvásárolni.

Mint egy okostévé

A vezérlés nagyon egyszerűen, egy, a televízióknál már megismert távirányító segítségével történik. Emellett a távvezérlő kiváltható egy ingyenesen letölthető applikáció révén telefonnal vagy tablettel is, ami nagyon kényelmes megoldás. A termék megkapta a Samsung televíziókból ismert okostévé rendszert, amely magyar nyelven is kommunikál, és kifejezetten felhasználóbarát platform. Ennek egyik nagy előnye, hogy rajta keresztül rengeteg internetes tartalom érhető el közvetlenül. Így tehát például a manapság iszonyatosan népszerűnek számító online streaming oldalak, amelyek révén rengeteg film, sorozat vagy akár sportközvetítés tekinthető meg.

Külső akkumulátorral is használható. Forrás: Origo

A kínálatban megtalálható a YouTube, a Netflix, de még az HBO Max és a Disney+ is, tehát a választékra tényleg nem lehet panasz. Ráadásul a tapasztalataink szerint a szoftverek futtatása pofonegyszerű, és a kép is rendben van. Természetesen a böngésző sem hiányzik, így a weboldalak is egyszerűen felkereshetőek, bár az tény, hogy a projektorokat alapvetően nem netezgetésre találták ki. A modell támogatja a Miracast technológia használatát, így a kompatibilis eszközök, tehát például a mobilok vagy számítógépek képe vezeték nélküli úton azonnal átlőhető rá. Ez a funkció kifogástalanul működik, a késleltetés mértéke minimális, így ez a szolgáltatás igen hasznos.

Kép és hang

A körítés tehát rendben van, de ha a látványvilággal probléma lenne, akkor nem érne egy fabatkát sem a termék. Az ilyen ultrakompakt, mobilis vetítőknél sokszor problémát jelent az alacsony fényerő, ami miatt a kép gyakorlatilag láthatatlan. Az tény, hogy ez esetben a mérnökök érezhetően mindent megtettek, de a Samsung The Freestyle sem kelhet versenyre e tekintetben a hagyományos, nagyobb, házimozi és üzleti projektorokkal.

A maximális fényerő ugyanis 550 nit, ami arra elég, hogy sötétben szép és élvezhető legyen a kép, de egy világosabb szobában, irodában vagy helyiségben ez kevés az üdvösséghez.

Azaz egy televízióval nem hasonlítható össze, hiszen a használatához valamennyire mindenképpen be kell sötétíteni, és a legideálisabb, ha sikerül teljesen kizárni a fényt. Amennyiben sikerül többé-kevésbé ideális körülményeket teremteni, akkor a képi világ teljesen rendben van. A színek szépek, természetesek, élettel teliek. A készülék képes a HDR anyagok visszaadására elméletileg, de mivel a maximális fényerő alacsony, ezért ebből sajnos nem sok minden érződik. A fény megteremtéséhez a készülék LED-eket használ, amelyek üzemideje 20 000 óra, ami remek eredménynek számít. A Freestyle Full HD felbontású, ami ebben a méretkategóriában kimagaslónak számít, de a mai 4K megjelenítők világában értelemszerűen messze van a csúcstól.

A mozgásmegjelenítés a tapasztalataink szerint megfelelő, durva anomáliákba, zavaró szaggatásba nem futottunk bele, és filmezés, videózás mellett akár játékra is alkalmas lehet a masina.

A termék közepes vetítési távolságú, ami azt jelenti, hogy 30 inches képhez 80 centiméterre kell tenni a vászontól vagy a faltól a berendezést. 55 inchez másfél méter kell, 75 inchez 2 méterre van szükség. A legnagyobb elérhető képátló a 100 inch, amihez durván 270 centiméteres távolság kell. A készülék rendelkezik beépített hangrendszerrel is, ami igen hasznos kis extra. Az tény, hogy az öt wattos hangszóró csodára nem képes, de az önmagában remek, hogy nem kell feltétlenül hozzá egy "rendes" hangfal vagy hangprojektor. A hangerő elfogadható, a tisztasággal és a dinamikával vannak problémák, de filmezésre vagy videózásra így is megteszi. Itt kell megjegyezni, hogy a masina támogatja a Bluetooth használatát, azaz a kompatibilis audio eszközökre, így akár egy fejhallgatóra is akár, kilőhető a hang vezeték nélküli úton. A gyakorlati próba során arra jutottunk, hogy ez a szolgáltatás remekül működik, a termékek ugyanis felismerték egymást, a párosítás pofonegyszerű, és a kapcsolat végig stabil maradt.

Megéri?

A Samsung a Freestyle projektorral egy olyan irányba indult el, amely joggal keltette fel az emberek érdeklődését. Az kiderült, hogy a koncepciónak van létjogosultsága, ám tény, hogy lenne még mit fejleszteni a terméken. A fényerőn és a felbontáson is lehetne még javítani, úgy még használhatóbb lenne a termék. A 330 ezer forintos árcédula pedig elsőre erősnek tűnik, de a projektorok világában inkább a középkategória alját súrolja.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!