Ingyen kávé és fánk járhat a kémkedés áldozatainak

Komoly botrány tört ki június elején a kanadai Tim Hortons kávézólánc háza táján, miután széles körben ismertté vált, hogy a vállalat 2019 májusától 2020 augusztusáig titokban követte a mobilappján keresztül a vevőinek mozgását, az információkat pedig amerikai adatbróker cégekkel is megosztotta. Az adatvédelmi hatóság két éve vizsgálatot indított az ügyben, ez zárult le a nyár elején, ám a körülmények miatt a cég megúszta egy ejnye-bejnyével, még pénzbüntetést sem kapott.
A döntéssel nem zárult le teljesen az ügy, érintett kanadai állampolgárok több csoportos pert is indítottak a Tim Hortons ellen, azonban problémát jelenthet az ügyvédeik számára annak bizonyítása, hogy milyen tényleges kárt okozott a kávézólánc. Ezt a Tim Hortons ügyvédei is jól tudják, így ajánlatot tettek a felperesek számára a csatabárdok elásására: a vállalat meghívja a sértetteket egy kávé és fánk kombinációra.
A békülési gesztus piaci értéke fejenként 2,88 kanadai dollár, olyan 890 forint.
Ez nem túl sok, viszont a károkozás bizonyítási nehézségeit figyelembe véve a felperesek talán jobban teszik, ha elgondolkodnak az ingyenes menü elfogadásán, hiszen a per elveszítése esetén a saját ügyvédeik kifizetésén túl a pereskedés díjait és a Tim Hortons jogi költségeit is meg kellene téríteniük.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!