Végre dátumot kapott a The Witcher 3 felújított változata

Geralt of Rivia, Witcher, játék, sorozat
Geralt of Rivia, a Witcher.
Vágólapra másolva!
Hosszú huzavona után a fejlesztők végre bejelentették, hogy december 15-én újra elkezdhetünk kalandozni a varázslatos fantasy világban, immár alaposan feljavított grafika mellett.
Vágólapra másolva!

A The Witcher 3: Wild Hunt című játék elképesztően sikeres volt, talán azt is mondhatjuk, hogy túlnőtt az alapjául szolgáló regény, Andrzej Sapkowski alkotásain. Aztán persze érkezett az ezek alapján készült készült sorozatra Netflixra, ami mind a regények, mind a játékok népszerűségét feljebb tornászta.

A The Witcher 3-at eredetileg 2015-ben adták ki, azonban a sorozat megjelenése óta rendkívül felkapottá vált, így a játékot fejlesztő lengyel CD Projekt Red úgy döntött, hogy készít belőle egy felújított változatot, hogy aki most először vetődne bele a játékba, az a lehető legjobb élményt kapja.

A fejlesztés nem volt zökkenőmentes, és sokat is csúszott az eredeti tervekhez képest.

Ennek az egyik oka, hogy a játék felújítását nem házon belül tervezték elvégezni, hanem kiadták az orosz Saber Interactive nevű stúdiónak. Minden jól is alakult egészen addig, amíg ki nem tört az orosz-ukrán háború, onnantól azonban problémássá vált az együttműködés a felek között, többek között az Oroszországra kivetett szankciók miatt.

Forrás: CD Projekt Red

Végül a CD Projekt Red úgy döntött, hogy visszaveszi a fejlesztést a Szentpéterváron működő stúdiótól, és most azt is bejelentették, hogy december 15-én lehet számítani a felújított változat megjelenésére. Ez már ki fogja használni a legújabb számítógépek és konzolok lehetőségeit, így például sugárkövetést is be fog vetni a lehető legszebb látványvilág érdekében.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a felújítás mindenki számára ingyenes, aki korábban már megvette az alapverziót.