Gyorsulhat a számítógépes játékok betöltése

gamer pc gaming videójáték
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Még Windows 10 alatt is használható a DirectStorage programozási felület.
Vágólapra másolva!

A Microsoft végre elérhetővé tette az Xbox Series konzolokon debütált egyik játékgyorsító megoldását PC-n is, a DirectStorage programozási felület segítségével sokkal gyorsabban eljuttathatóak a játékok képkockáinak elkészítéséhez szükséges adatok a grafikus processzorba. Ennek köszönhetően jelentősen csökkenhet a játékok töltési ideje, kisebbé válik a futtatásuk közben a processzorterhelés, továbbá magasabb és konzisztensebb képkockasebességet érhetnek el a fejlesztők.

A kép csak illusztráció Forrás: RODNAE Productions / Pexels

A megoldás alapesetben úgy működik, hogy a háttértáron lévő adatfájlok először a rendszermemóriába jutnak, onnan átkerülnek a videómemóriába, a GPU pedig elvégzi a kitömörítésüket. Ezt követően az adatok készen állnak, közvetlenül felhasználhatóak a képkockák rendereléséhez.

Mindez jól hangzik, de a jelek szerint Windows 10 és Windows 11 rendszereken akad egy súlyos bökkenő a DirectStorage jelenlegi változatával: nem érhető el a GPU-gyorsított dekódolás. A feladat elvégzése számítógépeken továbbra is a CPU dolga, hacsak a fejlesztők saját szakállukra nem oldják meg valahogy a grafikus processzoron való kitömörítést.

Jó kérdés, hogy enélkül mennyi előny származik a technológiából.

A Microsoft dolgozik a kulcsfontosságú GPU-s kitömörítési funkció minél előbbi implementálásán, ígérete szerint a későbbiekben számítógépeken is ugyanúgy működik majd a DirectStorage, mint az Xbox Series konzolokon.

A DirectStorage-et specifikusan támogatniuk kell a játékfejlesztőknek, a működéséhez az említett operációs rendszerek mellett legalább PCI Express 3.0 csatolós NVMe SSD-re, továbbá a DirectX 12 Ultimate grafikus programozási felülettel kompatibilis videókártyára van szükség.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!