Erősebb, de drágább is lesz az Apple Watch SE 2022 okosóra

Apple Watch Series 7
Vágólapra másolva!
Erősebb chipet és mindig bekapcsolt kijelzőt kaphat az Apple Watch SE 2022, cserébe többe kerül majd, mint elődje.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi várakozások szerint nagyjából szeptember környékén debütál majd az Apple Watch SE 2022 okosóra, az Apple olcsóbb viselhető eszközének új kiadása. A LeaksApplePro néven dolgozó szivárogtató elég sok mindent megtudott erről az új modellről, és annyi már biztosnak tűnik, hogy a 2020-as modellhez képest a dizájn nem változik, ahogy a 40 és 44 mm-es méretek sem.

Apple Watch Series 7 Forrás: apple

A hardver azonban nem lesz ugyanaz, és ennek köszönhetően már a mindig bekapcsolt kijelző funkció is elérhető lesz az új modellen. Továbbfejlesztett audióról, EKG-ról és gyorstöltésről is említést tesznek a jól értesült források.

A jelentések alapján S7 chipet kap majd az új modell, ami igazából egy Apple Watch Series 7-be épített, frissített S6. A 2020-as SE modellben lévő S5-höz képest mindenesetre érezhető lenne a fejlődés. A frissítésekért cserébe nőhet viszont a Watch SE 2022 ára, 299 dollárra.