Meglepően erős lehet a Nintendo Switch 2

nintendo switch gamer videojáték kézikonzol marokkonzol
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Dokkolt üzemmódban állítólag az Xbox Series S nyomában van.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi hírek szerint jövőre végre megérkezik majd a Nintendo Switch 2 kézikonzol, a termék hardveres fejlesztése már többé-kevésbé befejeződött, folyamatban van a fejlesztői prototípusának külsős és belsős stúdiókhoz való eljuttatása.

Még 2017-ben került piacra a Nintendo Switch, és már akkor is meglehetősen gyengécske volt Forrás: Erik Mclean / Pexels

A RedGamingTech forrásai nemrég újabb érdekességekkel szolgáltak a következő generációs hibrid konzol kapcsán. Állításaik szerint a termék maradt az NVIDIA által tervezett rendszerlapka használatánál, az egyedi grafikus vezérlője alapvetően a GeForce RTX 3000 szériás videókártyákon is használt Ampere architektúrára épül, de megkapta az utód Lovelace egyes fejlesztéseit is. A játékok futtatásának gyorsítására a fejlesztők az NVIDIA DLSS képfelskálázási eljárást is igénybe vehetik majd.

Összességében a Nintendo Switch 2 egy kellemesen erős terméknek bizonyulhat, a források állításai alapján kézikonzolos üzemmódban teljesítményre nagyjából az ASUS ROG Ally szintjén van, míg dokkolt üzemmódban csak olyan 15%-kal lassabb az Xbox Series S konzolnál.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!