Elbúcsúzik a világ egyik fejlett országától a Twitch

twitch
A legnépszerűbb élő közvetítő platform a játékosok körében
Vágólapra másolva!
Lényegében elveszítik a munkájukat a streamelésből élő tartalomkészítők.
Vágólapra másolva!

Sokkoló hírrel szolgált a dél-koreai streamerek és gamerek számára a javarészt videójátékos tartalmak élő közvetítéséről ismert Twitch, 2024. február 27-én teljesen kivonul az országukból. Ez nem csak azt jelenti, hogy hivatalosan nem lesz elérhető Dél-Koreában a szolgáltatás, de a twitches streamelésből élőknek is új módot kell találniuk a bevételszerzésre.

Pénztemető volt a Twitch számára a dél-koreai jelenlét, eddig tűrték a vezetők a veszteséget Forrás: Twitch (Twitter)

Az Amazon tulajdonában álló szolgáltatás szerint a kivonulásának pusztán anyagi oka van, körülbelül tízszer akkora díjat kell fizetnie az óriási hálózati forgalma után, mint a világ bármely másik országában. Emiatt a dél-koreai jelenléte mindig is masszívan veszteséges volt, megoldást pedig nem sikerült találni a problémára. A Twitch több kísérletet is tett a helyzet műszaki orvoslására, például 720p felbontásra korlátozta a közvetítéseket, továbbá peer-to-peer streameléssel próbálkozott, az utóbbi során a nézők egymásnak küldték a tartalmakat, ezzel csökkentve a Twitch adatforgalmát, de semmi sem vált be.

A helyzet súlyosan érinti a twitches streamelésből élő dél-koreaiakat, többük csatornája angol nyelvű volt, nemzetközi közönséget céloztak a tartalmaikkal. Ők vagy kénytelenek lesznek átállni valamiféle rivális szolgáltatás használatára, vagy külföldre kell költözniük, azonban az utóbbi esetében is nulláról újra kell építeniük a csatornáikat, és újból be kell küzdeniük magukat a Twitch partnerprogramjába.

Sokuk számára semelyik opció sem tűnik vállalhatónak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!