Türelmet kér a Samsung, tudja, hogy mit hiányolnak az emberek az összehajtható mobilokból

Samsung Galaxy Z Fold 5
Vágólapra másolva!
Nehéz téma a porállóság az összehajtható mobiloknál, de a Samsung dolgozik rajta.
Vágólapra másolva!

Sokak szerint óriási tévút az összehajtható mobil, a szörnyen magas árak és kritikák ellenére azonban egyre inkább épít ezekre a Samsung. Korábban azt pletykálták, hogy a Galaxy Z Fold 5 és a Galaxy Z Flip 5 lesznek az első összehajtható mobilok, amelyek nem csak vízállóak, de porállóak is. Ez végül nem így lett, csak vízálló kivitelűek az új modellek.

Samsung Galaxy Z Fold 5 Forrás: Laptop Mag

TM Roh, a Samsung mobilos üzletágának vezetője szerint azonban keményen dolgoznak a porállóság kérdésén, már most szerették volna megvalósítani. Időre van még azonban szükség a fejlesztésekhez, de tudják, hogy a fogyasztók szeretnék látni ezt a tulajdonságot.

Állítólag nem apró kihívásról van szó: az összehajtható alkatrészek mellett sok a hajlékony elem és a mozgó alkatrész. A Samsung azért bizakodó, hiszen a vízállóságot is sikerült néhány generáció alatt megvalósítani az összehajtható kategóriában. Ezért a porállóságot kapcsán még némi türelmet kérnek.