Állami szintű együttműködési megállapodás a magyar-indonéz blokklánc alapú technológiák hasznosítására

Vágólapra másolva!
Blokklánc technológiák hasznosítási lehetőségeinek egyeztetését célzó magyar-indonéz állami szintű együttműködési megállapodást írt alá Asih Karnengsih, az Indonézi Blokklánc Szövetség elnöke és Gál András Levente, a Neumann János Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Czeglédi Tamás, a magyar Blockchain Koalíció szakmai vezetője. A megállapodás célja a tudásmegosztáson túl, olyan közös projektek feltérképezése, amelyek utat nyitnak az országok közötti, blokklánc technológián alapuló üzleti együttműködéseknek. Indonéziát a világ első számú blokklánc központjaként tartják számon, ahol már 25 kripto tőzsdét jegyeznek, s ahol a helyi nemzeti bank is komolyan érdeklődik a digitális pénz iránt.
Vágólapra másolva!

A Neumann János Nonprofit Kft. által 2022-ben életre hívott Blockchain Koalíció egyik legfőbb küldetése, hogy a hazai szereplők számára blokklánc technológiák fejlesztésében rejlő nemzetközi üzleti lehetőségeket azonosítson. Ennek elérése érdekében létrejött a magyar-indonéz blokklánc alapú technológiák közös hasznosítását célzó együttműködési megállapodás, amelyet Asih Karnengsih, az Asosiasi Blockchain Indonesia (Indonézi Blokklánc Szövetség) elnöke, valamint Gál András Levente, a Neumann János Nonprofit Kft. ügyvezetője és Czeglédi Tamás, a Magyar Blockchain Koalíció szakmai vezetője írtak alá.

A két ország - az együttműködés keretében - vállalja a blokklánc technológiák fejlesztése során szerzett tapasztalatok kölcsönös megosztását, illetve elkötelezték magukat konkrét projektek feltérképezése és jövőbeni együttes megvalósítása kapcsán is.

A megállapodás kapcsán Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár üdvözölte a kezdődő együttműködést: „Az ázsiai kontinens országainak innovációs képessége már jelentősen meghaladja az európaiakét, sőt versenyben vannak a világelsőségért.

Ma már nem az a kérdés, hogy a blokklánc technológia alkalmazása tömegessé tud-e válni valaha, hanem az, hogy mikor. Olyan tudás és tapasztalat áll már rendelkezésre, amire építve Magyarország akár a térség meghatározó blokklánc központjává is válhat a jövőben."

Czeglédi Tamás, a Magyar Blokklánc Koalíció szakmai vezetője kifejtette: „A blokklánc a közeli jövő egyik meghatározó technológiája, ami már manapság is elterjedtebb, mint az a felületes szemlélő számára látszik, de nemzetgazdasági szinten érzékelhető mértékű hatásoka még várni kell. A tömegessé válásához még sok idő, munka, tanulás és tudásmegosztás szükséges, de a lehetőségek nyitottak, akár európai, akár kontinensen átnyúló projektekben.

A világon ott van a legtöbb, összesen 25 kriptotőzsde bejegyezve, emellett állami kripto tőzsde is napirenden van, illetve már az Indonéz Központi Bank is komolyan érdeklődik a központi banki digitális pénz (CBDC) bevezetése iránt."

A blokklánc technológiát tartják az egyik legígéretesebb online hitelesítési megoldásnak, melynek tömeges alkalmazása várható a közeli jövőben. Jelenleg a legfőbb gátja az elterjedésnek, hogy nincs globálisan elfogadott szabályozói környezet, így a most aláírt együttműködés arra is kitér, hogy az Indonéz Blokklánc Szövetség megismerhesse az Európai Unió által elfogadott kripto szabályozást (MiCA) és annak alkalmazását. A blokklánc technológia egy digitális információs blokkokból álló könyvelési lista az online térben, amelyek a tranzakciók során titkosításra kerülnek. A létrejött blokkláncok nem törölhetők vagy módosíthatók, ugyanakkor transzparensek, így mindenki számára hozzáférhetők. Épp e sajátosságai miatt elsősorban a pénzügyi digitalizáció, a szállítmányozás, az autó- és egészségipar, valamint az ellátási láncok területén alkalmazzák széleskörűen.