Mégis elkészülhet a PlayStation 5 Pro

sony playstation 5 ps5 játékkonzol
Sony PlayStation 5
Vágólapra másolva!
A hírek szerint jövőre érkezhet a jóval nagyobb teljesítményű konzol.
Vágólapra másolva!

Érdekesnek tűnő évek előtt állhatnak a Sony játékkonzoljainak rajongói, elsőként idén ősszel megszűnhet a megszokott PlayStation 5 és PlayStation 5 Digital Edition, a helyüket egy külső optikai meghajtót használó modell veheti át. A hírek szerint a konzolvariáns optikai meghajtóval előszerelve és anélkül is megvásárolható lesz, az utóbbi kiadást választottak pedig utólag bármikor megvásárolhatják majd a gépükhöz a Blu-ray-olvasó perifériát, állítólag könnyű lesz beszerelni a konzol házába.

Sony PlayStation 5 Forrás: Sony

Mindezek után jövőre még nagyobb dobással állhat elő a Sony, az Insider Gaming forrásai szerint a pár héttel ezelőtti spekulációkkal ellentétben mégis elkészíti a jelenleg kapható PS5-nél jóval erősebb PlayStation 5 Pro modellt. A részletek nem ismertek, azonban nemrég beadott szabadalmi kérvények alapján az egyik fókuszterületet a sugárkövetéses renderelés sebességének fokozása jelentheti.

A generációközi frissítés műszakilag könnyen megoldhatónak tűnik, hiszen a PlayStation 5-be rendszerlapkát biztosított AMD már rendelkezik jóval fejlettebb technológiával: a Zen 2 processzormagokat akár Zen 4 architektúrásakra, míg az RDNA2-alapú grafikus vezérlőt RDNA3 architektúrásra is le lehetne cserélni, mindkettő számottevő teljesítménybeli előrelépést hozna.

Érdekességként az RDNA3 körülbelül megkétszerezte az elődjéhez képest a sugárkövetési teljesítményt, ami összecseng az említett szabadalmi kérvényekben részletezett törekvéssel.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!