Megjelenési dátumot kapott Hideo Kojima legutóbbi bizarr, azonban nagy sikert aratott nyílt világú játékának almás kiadása. A Death Stranding Director's Cut 2023. január 30-án fut majd be iPhone 15 Pro, továbbá M-Series rendszerlapkát használó iPadekre és Mac számítógépekre, az érdeklődők az App Store-ban vásárolhatják meg, az előrendelés ideje alatt 8990 forintért.
„A történet a jövőben játszódik: egy Halálhullám nevű titokzatos esemény megnyitotta az élők és holtak világa közötti kaput, amelyen groteszk túlvilági lények léptek át, hogy megszállják a letűnt társadalom által beárnyékolt bukott világot. Sam Bridgesként feladatod reményt adni az emberiségnek azzal, hogy összekapcsolod a szétzúzott Amerika utolsó túlélőit" – olvasható a játék hivatalos leírásában.
A főszerepben Norman Reedust felvonultató Death Stranding eredetileg 2019-ben jelent meg PlayStation 4-re, két évvel később PS4 és PS5 platformokra is befutott a Director's Cut változata, majd 2022 tavaszán PC-re is elérhetővé vált. A mostani végső soron a negyedik kiadása, a folytatása már fejlesztés alatt áll Hideo Kojima stúdiójában.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!