Az OnlyFansen pornózó anyuka ideges lett, mert meztelenkedés helyett a beteg gyerekével kellett törődnie

Vágólapra másolva!
Idegesítette, hogy munkaidőben el kellett mennie az iskolába a beteg gyerekéért. A dühös kirohanását látva a kommentelők közül sokan felháborodtak, vannak köztük, akik egyenesen a gyermek elvételét javasolják.
Vágólapra másolva!

Újból botrányt okozott egy erotikus munkából élő OnlyFans-anyuka, a fiatal nő két percen keresztül dühöngött azon a TikTokon, hogy kénytelen volt soron kívül elmenni a tízéves fiáért az iskolába. Állítása szerint 

gyűlöli, ha megzavarják munkaidőben,

 erre egyszer csak felhívta az iskolanővér, hogy vigye haza a fiút, mert rosszul lett a gyereke, és, idézzük, „Ördögűző-stílusban” több alkalommal is elhányta magát.

Gyenge sz@r gyomra van, mint a legtöbb férfinak! Elhányta magát, nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor a könyvtárban. És akkor most nekem meg kell szakítanom a napomat? Mekkora baromság már

 – füstölgött a TikTokján.

A videója alatti kommentekben a természetesen megkapta a magáét. „Szegény gyerek. Remélem apu dolgozik már a felügyeleti jog teljes átvételén”, „Őszintén aggódom a fiáért, érzésem szerint nincs szerető otthona”, „Valaki hívja a gyermekvédelmet”, olvasható a hozzászólások között. (Forrás)

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!