Ez az okosóra a nagy tavaszi kirándulások királya lehet

Huawei Watch Ultimate
Vágólapra másolva!
Külön expedíciós móddal is rendelkezik a Huawei Watch Ultimate.
Vágólapra másolva!

A „konzumer” okosórák csúcsát mindeddig az Apple Watch Ultra jelentette, amely megépítettségének minőségével és szolgáltatásaival maga mögé utasította a riválisait. Nemrégiben viszont a kínai Huawei is megjelent a piacon egy kihívóval, ami első ránézésre akár konkurenciát is jelenthet az Apple csúcsórájának. Kipróbáltuk, hogy mit tud, lássuk!

Huawei Watch Ultimate
Tényleg prémium megépítésű a Huawei Watch Ultimate

Ám először egy kis szómagyarázat. Amikor azt írjuk, hogy „konzumer” okosórák, leginkább az olyan okosórákra gondolunk, amiket mobiltelefont is gyártó cégek dobnak a piacra. Vannak ugyanis ezeken kívül még olyan okosórák, amelyek tudásukban, vagy valami másban annyira eltérnek ezektől a modellektől, hogy nem is igazán szabad egy mondatban említeni őket velük. Vannak például a Garmin órái, amelyek leginkább a különböző sportfunkciókban verik agyon az összes riválisukat. Vannak köztük például kifejezetten futóknak vagy kerékpárosoknak kialakított órák is, amik nyilvánvalóan ezen a területen sokkal jobbak, mint a széleskörűbb felhasználásra szánt társaik. Aztán vannak a komoly óragyártók által készített okosórák, amelyek leginkább a megépítettségük minőségével, vagy a nevükkel próbálják elbűvölni a vásárlóikat, mintsem a tudásukkal. Erre jó példa a Tag Heuer Connected szériája, ami sokkal kevesebbet tud, mint az Apple legerősebb okosórája, viszont jóval drágább annál.

Mint ahogy jóval drágább a tesztünk alanyánál is, bár a Huawei Watch Ultimate 300 000 forintos árcédulájával azért maga mögé utasítja a legtöbb ismert okosórát. 

Viszont az is igaz, hogy ezért a pénzért egy nem mindennapi darabot kapunk.

Külső, szolgáltatások

A Huawei Watch Ultimate fizikai felépítésére és minőségére a „látványos” szó lenne a legmegfelelőbb. Az óra tényleg remekül néz ki. Mi egy ezüst készülékházas, kék kerámia lünettás (a Huaweinél ezt „Voyage Blue” összeállításnak nevezték el) modellt kaptunk, amely egy tekintélyt parancsoló 48,5mm-es koronaátmérővel rendelkezik, szóval ez nem a vékony csuklójú felhasználók órája lesz.

Huawei-Watch-Ultimate
Kell hozzá egy erősebb csuklóméret
Fotó: Origo

A tok egy cirkónium alapú amorf fémötvözetből készült, ami erősebb, keményebb és könnyebb, mint a rozsdamentes acél, sőt, állítólag a titánnál is strapabíróbb. De ha valaki inkább titánra vágyna, az is megkapja, amit szeretne, ugyanis az órához mellékelt egyik szíj már ebből az erős és könnyű anyagból készült. A titánszíj mellett kapunk még az órához egy szilikon búvárszíjat is, ami annyira búvárszíj, hogy még egy hosszabbított darab is felcsatolható ebből az órára, ami már akár a neoprén búvárruhában is körbeéri a csuklónkat.

Az Expedition Black verzió egy kicsit sportosabb, fekete szilikon szíjjal és szerényebb tokkal, de mindkettő fantasztikusan néz ki - feltéve, hogy a megfelelő előlapot választjuk.

Az óra nem mindennapi mérete lehetővé tette egy 1,5”-os LTPO AMOLED kijelző beépítését, ami elég nagy ahhoz, hogy a megfelelő óraszámlapot kiválasztva minden fontos információ ráférjen. A kijelzőt egyébként egy fokozottan karcálló zafírüveg védi, ilyeneket alkalmaznak az drágább óragyártók is.

A Huawei Watch Ultimate a konkurenseihez hasonlóan tele van alkalmazásokkal és funkciókkal, a stresszjelzőktől és légzőgyakorlatoktól kezdve a térképeken, az SMS-olvasókon át, a beépített hangszóróval működő hanghívási funkcióig és a Huawei AI asszisztenséig, (amely persze csak az EMUI telefonokon érhető el).

A feketeleves a szokásos

És itt meg is érkeztünk az óra egyetlen komoly hátrányáig. Ez pedig a már megszokott Huawei-probléma, amely megakadályozz, hogy ez a készülék a saját pályájukon legyőzze a legjobb rivális okosórákat. A Huawei embargója miatt az órában természetesen nincs Google Maps vagy GPX fájlok: ehelyett a Huawei Watch Ultimate a Huawei saját Petal Maps szolgáltatásával működik. Nincs LTE opció sem, ami egy ilyen árkategóriájú óra esetében frusztráló, mivel ez azt jelenti, hogy továbbra is a telefonhoz kell kapcsolódnia az internet-hozzáféréshez. Néhány jobb órafelület pénzbe kerül a Huawei online áruházából. Huawei telefon nélkül pedig nincs érintés nélküli fizetési lehetőség, mivel nem támogatja a Google Wallet, az Apple Pay vagy más konkurens digitális pénztárca-szolgáltatásokat. De még az óra csatlakoztatásához is trükközgetnünk kell, mert ugye a Google Play felületéről nem tölthető le a Huawei Health, amire pedig mindenképpen szükségünk van a párosításhoz. Itt vagy az van, hogy nem veszünk ilyen órát, vagy veszünk hozzá egy Huawei Telefont, vagy pedig megkérünk valakit, aki képes erre, hogy telepítse a telefonunkra a Huawei áruházat egy külső forrásból. Es egyébként sokkal egyszerűbb, mint ahogy hangzik, de ha valaki egyáltalán nem szokta a telefonját telepítgetni, annak azért meggyűlhet ezzel a baja, főleg, mert rengeteg rosszindulatú oldalról tölthetünk le kártevőkkel fertőzött fájlt, miközben egy .apk-t keresgélünk.

A további, harmadik féltől származó alkalmazásokat, például a Spotify-t a Huawei AppGallery-n keresztül kell letölteni, ami ismét problémát jelenthet a használt telefontól függően.

Működés, értékelés

A Huawei Watch Ultimate kiválóan alkalmas az edzéskövetésre, rengeteg üzemmóddal, akárcsak a korábbi Huawei Watch GT sorozat. A futások könnyen és átfogóan nyomon követhetők - kültéri és beltéri futásokra vannak felosztva, a kültéri futáskövetés pedig a Garmin és a Polar órákéval vetekszik, amikor a futásból kinyerhető részletes adatok szintjéről van szó. A regenerálódási időtől és az aerob/anaerob stressztől kezdve a VO2 Max, a GPS és a Pace Segment információkig minden megtalálható. Nincs hőtérkép a futóteljesítményről az útvonalra fektetve, mint a Garminoknál, de az Expedíció móddal kombinálva ez az óra nagyszerű útvonal-futó társ lesz.
Az Expedíció mód viszont nagyszerű. Ez az az üzemmód, amelyet olyan szabadtéri tevékenységekhez terveztek, mint a túrázás, az terepfutás és a tájékozódási futás. Az óra bal oldalán egy dedikált gombbal indíthatjuk és állíthatjuk meg. A felülete zseniális, a Huawei Health pedig egy nagyszerűen támogatja és így együtt egy funkciógazdag, könnyen áttekinthető és nagyon funkcionális társalkalmazás-rendszert alkotnak. Az órának ezt a funkcióját használva egy-egy túra bármely tetszőleges pontján könnyedén megjelölhetjük az aktuális tartózkodási helyünket és van visszavezető navigációs lehetőség is, ami visszavezet a megfelelő útvonalra, ha eltévednénk.

Huawei-Watch-Ultimate
Az expedíciós mód remek!
Fotó: Origo

Az óra rendelkezik egy merülési móddal is, amelyet egyelőre nem tudtunk tesztelni. A rekreációs és szabad merülések között tengervízben és édesvízben egyaránt szétválasztva a Huawei szerint akár 100 méteres mélységben is képes működni és pontos mélységi adatokat mutatni, sőt a légtartályunkkal is képes összekapcsolódni, hogy a csuklónkon mutassa annak értékeit.

A Huawei Watch Ultimate akkumulátorának élettartama teljes mértékben megfelel az elvárásoknak. Két hét mérsékelt használat mellett az akkumulátor körülbelül 11 napig - valamivel kevesebb, mint az állítólagos teljes két hét - bírta okosóra üzemmódban. Ez pedig összehasonlíthatatlanul jobb, mint a konkurens Apple, vagy Samsung modellek üzemideje.

Cserébe ezért nagyon zavaró volt a hiányzó LTE vagy a valódi offline GPS opciók. Ha streamelt zenét hallgatnánk, térképet néznénk, vagy akár futás közben fogadnánk valakinek a hívását az óráról, ahhoz bizony magunkkal kell vinnünk a telefont is, ez pedig egy középkategóriás óránál rendben van, de ennél az árkategóriánál ez azért fájdalmas hiányosság. 
 Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!