Hazai internetkapcsolat nélkül maradt a Telnet

Vágólapra másolva!
Fizetési elmaradás miatt az Internetszolgáltatók Tanácsa letiltotta a Telnet kapcsolatát a budapesti internetes forgalomkicserélő központhoz.
Vágólapra másolva!

A hazai internetszolgáltatók közötti adatforgalmat bonyolító Budapest Internet Exchange (BIX) statisztikája szerint a tiltásra hétfőn délben került sor, a Telnet bixes forgalma ekkor szűnt meg. A BIX célja, hogy a magyarországi és regionális adatforgalom ne terhelje a szolgáltatók nemzetközi irányú kapcsolatait.

A ISZT tájékoztatása szerint a Telnet BIX-vonalának lekapcsolására azután került sor, hogy a cég többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki a BIX tagsági díjat, valamint a felszólításokra sem reagált. Hétfőn délután a Telnet.hu, valamint a cég által működtetett szolgáltatások, így a Stop portál és az Extra.hu elérhetetlenek voltak.

Februárban számos panasz érte a Telnet több szolgáltatását, melyek szerint kimaradások voltak a Stop portálon, ezen kívül a cég mailszervere és névkiszolgálója is akadozott. A társaság ekkor költözésével kapcsolatos technikai problémákkal indokolták a több napos kiesést.