Minden harmadik kiskorú brit volt már "kiberzaklatás" áldozata

Vágólapra másolva!
Minden harmadik kiskorú brit szenvedő alanya volt már "kiberzaklatásnak", vagyis kapott már durva SMS-t, heccelődő telefont, illetve ilyen tartalmú internetes üzenetet - állapította meg egy kedden közzétett felmérés.
Vágólapra másolva!

A Beatbullying jótékonysági szervezet több mint kétezer 11-18 éves korú brit fiatalt kérdezett meg a témában, megdöbbentő eredménnyel. "A kiberzaklatás olyan, egyre növekedő probléma, amely gyermekek millióit érinti az Egyesült Királyságban, és a járvány megfékezésére tett eddigi erőfeszítések kudarcot vallottak" - jelentette ki Emma Jane Cross, a szervezet vezetője.

A zaklatás áldozatai elsősorban a lányok: a tinédzser lányokat telefonon és interneten négyszer több atrocitás éri, mint a fiúkat - számolt be róla a tanulmány. A felmérés publikálásával egyidejűleg egy új országos közösségi portál kezdte meg működését Angliában. A CyberMentors elnevezésű oldal támogatói közismert személyiségek és politikusok, például Gordon Brown miniszterelnök.

A portál lehetővé teszi, hogy felkészült iskolások kortársaiknak nyújthassanak segítséget és adhassanak tanácsot. "A CyberMentors izgalmas új kezdeményezés, hogy a Nagy-Britanniában élő gyerekek és fiatalok biztonságban érezhessék magukat a neten" - mondta a kormányfő.