A nők a TV2-re tapadtak tegnap este

Vágólapra másolva!
A Megasztár harmadik része és a startoló Született feleségek - Desperate Housewives című sorozat viszonylag jól teljesített a tegnap esti nézettségi versenyben, és a reklámozói szempontból fontos, női célcsoportokban győzelmet aratott.
Vágólapra másolva!

Az ország, főképpen fiatal (18-49, 18-39, 18-29 évesek) női célcsoportja, tegnap este főképp a TV2 műsorát választotta. A reklámozói szempontból legfontosabb, a teljes lakosság 18-49 éves csoportjában 34,4 százalékos volt a Megasztár közönségaránya, míg az amerikai feleségeket 34,2 százalék figyelte. 18-29 éves női korcsoportban is meghaladta a közönségarány az 50 százalékot.

Magas értékek születtek a 18-39 éves női célcsoportban is: a Megasztár 44,3 százalékos, és a Született feleségek 45,3 százalékos közönségaránya bizonyította a két műsor sikerét. A tehetségkutató első casting-adása, a 15-24 éves női korcsoportban 58,5 százalékos közönségarányt ért el, az utána következő sorozat első epizódjának, ugyanezen korcsoportban kimagasló, 68,5 százalékos közönségaránya volt. A fiúk-férfiak aránya is 30 százalék körül mozgott a különböző korcsoportokban.

TV2

A teljes lakosság körében a Megasztár 1,61 millió, míg a sorozat 1,22 millió nézőt ért el, ám a minőségi, magasan kvalifikált, városi női célcsoport a TV2 választotta.

A 18 és 49 éves kor közti nézők mindazonáltal nem voltak hűtlenek az RTL Klubhoz, a Barátok közt-höz sem, ugyanis a korcsoport 41 százaléka nézte, mit művel Berényi Miklós az ifjú takarítónővel, miközben az Árral szemben című film 44,4 százalékos közönségarányt produkált.