Kedvenc sorozataink jövője

Vágólapra másolva!
A sorozatnézők, kis túlzással, de gyásznapjukként, fekete hétfőként emlegetik 2007. november 5-ét, amikor is minden mozgókép írásában jártas amerikai szakember letette a tollat, klaviatúrát, írógépet - ki-ki beállítottsága szerint. Ekkor kezdődött el az írósztrájk, amelynek során a szakszervezeti kötelékbe tartozó írók egy árva betűt sem vethettek papírra, szövegszerkesztőbe, s ebből kifolyólag szinte kivétel nélkül minden sorozat készítése és forgatása leállt. A témáról megannyi hír volt olvasható ezeken a hasábokon, így nem részletezzük, hogy ki, miért, hogyan sztrájkolt - viszont megvizsgáljuk a sztrájk hatásait.
Vágólapra másolva!

A száznapos sztrájk, amilyen gyorsan jött, el is múlt, azonban az okozott károkat még jövőre is érezni fogjunk - és érezni fogják a hollywoodi jó munkásemberek, világosítók, segédrendezők, technikusok is, akik közül a sorozatokban szerződéssel dolgozók bizony a sztrájk ideje alatt nem kaptak fizetést, mivel - az írókkal szemben - őket nem segítette semmilyen sztrájkalap. Mindenesetre az íróknak sikerült jobb feltételeket kierőszakolniuk a stúdiókból, amelyek persze a bevételek zömét még így is megtartották, szóval mondhatni mindkét oldal győzedelmeskedett, csak a néző bánkódhat.

Az egyik legkönnyebben, szabad szemmel is tetten érthető változás az lett, hogy az általában évadonként 22 részt számláló sorozatok közül szinte egyik készítői sem lesznek képesek arra, hogy teljesítsék a szokásos mennyiséget, hiszen a háromhavi leállás elég jelentősnek bizonyult, főleg, ha azt nézzük, hogy a "nagy" nyári szünet sem szokott ilyen hosszúra nyúlni.

Ahogy az lenni szokott, kivételek mindig akadnak: egyrészt akadtak sorozatok, melyek sztahanovista készítői már a novemberi sztrájk kitöréséig leforgatták mind a 22 epizódot, melyet a 2007/08-as évadra szántak - erre remek példa az idehaza még nem látható CW-s sorozat, a Chris Rock által narrált Everybody Hates Chris című szituációs komédia. A producerek sietségét az okozta, hogy a főszereplőt alakító, a sorozat kezdetén még csak 13 éves Tyles James Williams meglehetősen gyorsan nő, és lehet, hogy a most 16 éves gyerekszínészt már nehezebben fogadnák el a nézők, ha az évad végére hirtelen megemberesedne.

Akadtak sorozatok, amelyek azért készültek el viszonylag sok résszel, mert készítőik már májusban tisztában voltak azzal, hogy novemberben sztrájkfenyegetés lesz, s éppen ezért kihagyták a szokásos nyári szünetet, és azt forgatással töltötték, aminek meg is lett az eredménye. Leginkább az ötödik (és utolsó) évadában járó Las Vegas című sorozatra állt ez a kitétel, melyből az NBC csatorna rövidített évadot rendelt be, de ezt sikerült túlszárnyalniuk az íróknak, így a széria ötödik évadjaa végül a sztrájk előtt még könnyedén leforgatott 19. résszel zárulhatott. De hasonlóan sok epizódot tudtak termelni az olyan sorozatok, mint a Smallville, a Miami helyszínelők, illetve a Gyilkos elmék, melyek egyaránt 20 epizóddal fogják letudni évadukat, mely csak 2-4-gyel kevesebb a szokásosnál.

Kimaradhatnak érdekes szálak

Persze akadnak nagyobb vesztesei is a teremtésnek, hiszen az évi 22 epizódra kalibrált sorozatok jó része csak 9-11 részt forgatott le a sztrájk előtt, míg utána májusig ehhez még 4-6-ot tudnak hozzáadni, vagyis nagyjából 6-8 résszel kapnak kevesebbet ez évben ezen szériák rajongói. Ez sokaknak okozhat bosszúságot, főleg az olyan sorozatok esetében, melyekben a részek története erősen egymásra épül, hiszen ez esetben a készítőknek a 22 résznyire tervezett történetet meg kell próbálniuk kevesebb részbe összesűríteni, nem egyszer úgy, hogy egyes - talán épp igen izgalmas - mellékszálaitól szabadítják meg a sorozatot.

Legrosszabbul a hatványozottan a részek egymásra épüléséből élő sorozatok jártak, hiszen ezek zömét (Hősök vagy A szökés) a csatornák nem kérték meg a tavaszi visszatérésre, így évaduk a sztrájkig leforgatott 11 illetve 13 epizódból fog állni, és csak ősszel kapják meg a rajongót a remélhetőleg legközelebb már normál hosszúságú szezonokat. Ezek közül is speciális esetbe került a Fox csatorna 24 című akciódrámája, mely egy egész évet kényszerül kihagyni annak köszönhetően, hogy csak 8 rész forgott le a 7. évadból, és a készítők a csatornával egyetértésben a történetileg szorosan egybetartozó 24 epizódot nem akarják két részre szétszedni.