Száznál tart Gundel Takács

Vágólapra másolva!
Ma jubileumi adással jelentkezik Az örökös: a századik adás különlegessége, hogy a műsorban a női játékosok mérhetik össze tudásukat - az egyetemistától a nagymamáig.
Vágólapra másolva!

Októbertől látható a Magyar Televízió képernyőjén Gundel Takács Gábor műsorvezetővel Az örökös című kvízműsor minden este 18.50-től. "A vetélkedő a tudás, a taktika játéka, ahol bárki összemérheti tudását a párbajok és a csavaros feladványokban" - írja róla az MTV, és valóban, itt lényegesen nagyobb szellemi teljesítményre van szükség, mint mondjuk A széf-ben vagy a régen látott Áll az alku-ban.

Eddig öten vihették haza az ötmillió forintos fődíjat. A nyertesek között játszott mérnök, környezetvédelmi szakértő, könyvelő, állatorvos, rendőr. Van aki, lakás-, autó-hiteltörlesztésre, más utazásra költi a nyert összeget. Ma a nézők öt játékos nővel találkozhatnak, a nőnap jegyében.

Az örökös az MTV kvízes-vetélkedős hagyományait viszi tovább, még úgy is, hogy licencműsor, mivel itt még fontos a gondolkodás, műveltség, olvasottság. Az újabb típusú tévés vetélkedőkről, show-król épp a minap írtunk: a cikk itt olvasható.