Újra vetíti vasárnaponként a Forró szél című, lassan legendás jugoszláv sorozatot a Viasat3. Az 1980-ban készült széria néha mulattató, néha elszomorító kordokumentum, benne a hetvenes évek Belgrádjának alapvető, jól megrajzolt karaktereivel: egy olyan darab, mely miatt nem kell szégyenkezni, ha egy mai tizenéves rápillant.

Vannak olyan régi sorozatok, melyeket a tévéző szerfelett óvatosan kezel, mintha valami furcsa, egzotikus bogarak lennének, melyeket csak kesztyűben lehet megfogni: vagy nem is nézi meg ezeket újra, nehogy borzalmasan csalódjon, vagy félve pillant rájuk, mert attól tart, hogy a gyerekként, kamaszként vagy ifjú felnőttként látott széria ismétlése elrontja az emlékeket, megmásítja a széppé változott, amúgy korántsem egyértelmű múltat. Mikor még nem volt választási lehetőség, sok tévé, akár derülni is lehetett például egy-egy Família Kft.-epizódon - de a közelmúltban, mikor ismételni kezdte a Viasat3, akkor pillanatok alatt kiderült, hogy túl harsány, túl kusza, és egyáltalán: teljesen érdektelenné lett napjainkra.

A korábbi tévés világ sorozatainak értékét az adja meg, hogy mennyire élvezhetőek tíz-húsz évvel első vetítésük után, hogy hatnak-e a régi hívekre, hogy mennyire képesek a képernyő előtt tartani a mostani gyerekeket vagy huszonéveseket. A Keménykalap és krumpliorr vagy a szintén nem mai, 1973-as Az öreg bánya titka még ma is élvezhető: bár egyik sem fogalmaz meg finom gúnnyal, iróniával társadalomkritikát, mint a Forró szél, azaz nem politizál, a tévéző nem feszeng a fotelben, nem érzi magát kínosan fiatalabb generációk értetlenkedő pillantásait elkapván. Jellemzőek a korra, de szórakoztatóak tudtak maradni. A Kisváros-ra már nem áll ugyanez.

24 éve láttuk először

A Forró szél jugoszláv tévésorozat mindössze tíz, egyenként 50 perces epizódból áll (és még egy tévéfilm is készült ugyanezen szereplőkel), mégis klasszikussá vált, a szerethető, csetlő-botló, alapvetően lusta és szórakozott főhősével, a pitiáner, sunyi háttérfigurákkal, a balkáni, délszláv szocializmus furcsaságainak finom bemutatásával.

Forrás: [origo]

1984-ben nyitják meg a Skála Metrót a Nyugati előtt, a legtöbb szocialista ország bojkottálja a Los Angeles-i olimpiát, a tréfás Reagan egy mikrofonpróbán bejelenti a Szovjetunió bombázását. Európa szerencsétlenebb része Alphaville-t hallgat, az amerikaiak Cyndi Lauperre, Prince-re buliznak, Niki Lauda és Prost harcolnak a Forma-1-ben, a franciák pedig foci-Eb-t nyernek. Ebben az évben indult a Miami Vice az USA-ban, ekkor láthatták a magyar nézők először Borivoje Surdilovic azóta többször ismételt kalandjait. Noha akkoriban nem volt az a csatornadömping, mint manapság, nem lehetett ötven magyar nyelvű csatorna közül választani, a Forró szél nézőnek jelentős része nem jobb híján követte a sorozatot, hanem a remek karakterek, alapvetően viccesnek szánt, mégis néha roppant elszomorító történetek miatt.

Kávét hitelesen reklámozhatna

A sztorikban a helyét kereső vagy inkább csak keresgélő, nagyra nőtt kisember szerencsétlenkedik: hol taxisofőrként igyekszik önmagát hasznossá tenni, hol Németországba megy, hogy kutyakozmetikával, masszőrködéssel keressen némi pénzt, de olyan rész is van, mikor egy vállalatnál lesz irodista, de az aktatologatás sem megy elég jól: mikor leesik a vérnyomása, a kávéfüggő főszereplő felfekszik az irodaasztalra, a főnök erős megdöbbenésére. Az első részben még eredeti szakmáját űzi, fodrászként tevékenykedik, de már akkor is Görögországba vágyódik ("forró szél"), az esetlen, szűk ruháiban, pepita kalapjában.

Forrás: [origo]

Egy jellemző történet: betér gyors borotválásra egy olyan vendég, aki vádlottként bírósági tárgyalására igyekszik, és szeretne bizalomgerjesztő külsőt. A sokat piszmogó, munkakerülő Surda vérnyomásproblémákra panaszkodva lehever, mire a vendég önmagát borotválja, sebesre, véresre. Előbb dühöngve, hüledezve kávét és ásványvizet visz a bágyadt borbélynak, de végül bedühödik, és nagyon csúnyán ellátja Surda baját. Közben Firga bácsiéknál (Surda nagybátyja) egy pofátlan vízvezeték-szerelő tevékenykedik, becsapja az öregeket, és komoly összegre lehúzza őket, holott csak pancser módon összecsapta a munkát.

Tréfás helyzeteket látunk, de mégis elszontyolodik tőlük a néző, főképp, ha eszébe jut a kor nemtörődöm hozzáállása, hangulata, mikor a többség csak ímmel-ámmal végezte munkáját, különösebb következmény nélkül. Erre példa a szabó, aki trehányan, sakkparti közben egyáltalán nem koncentrálva készíti el Surda zakóját, mely persze borzalmasan áll a hórihorgas emberen. - Mindig ez van, többnapos éhezés után jönnek méretet felvenni, és telezabálják magukat, mikor próba van - morog a szaki, aki nem látja, hogy pancser munkát végzett, ki sem javítja a hibáját, hanem hazaküldi az elszabott ruhadarabban módfelett idétlenül festő kliensét.

Mindenhol szeretik

Ljubisa Samardzic (aki Skopjéban született, egy bányászcsalád sarjaként) Szerbiában is ünnepelt ember, 2006 februárjában az Ivo Andric nevét viselő belgrádi akadémia életműdíját is megkapta. A szerb színész - aki már rendezőként és producerként is dolgozik - több mint 150 filmben játszott, hatszor nyerte meg a pulai filmfesztivál fődíját, övé lett a velencei filmszemle díja is. A magyar közönség egyebek mellett a Lódarázs, a Kakasdombi zsaru, a Szép az élet, az Ötödik támadás, az Amerre a vaddisznók járnak, a Neretvai csata című filmekből ismerhette meg.


Samardzic többször járt Magyarországon, s mint nyilatkozta, imád itt lenni. A nyolcvanas évek közepe felé egyszer a Népstadionban egy (talán színész-újságíró) meccs miatt 80 ezer ember gyűlt össze, itt a felkonferált szerb színészt olyan ováció fogadta, hogy húsz évvel később is elérzékenyülve emlegette. A kilencvenes években is járt felénk, például az akkor legnézettebb show-ban, Friderikusznál vendégeskedett. Azóta többször összefuthattak vele a magyarok, mivel "Surda" lánya Magyarországon telepedett le.

A sorozat persze már DVD-n is kapható, de némi szépséghiba, hogy a képminőség nem az igazi, mivel egy kópiáról készítettek másolatot. A kiadó jobb minőségből digitalizálta volna a filmet, de közbeszólt a háború: az épületet, melyben a Forró szél eredetijét tárolták, állítólag lebombázták.