Már csak kilencen a Megasztárban

Vágólapra másolva!
Friderikusz a héten szelídebb volt, nem alázta a versenyzőket.  Nkuya Sonia és Balogh Imre kapták a legkevesebb szavazatot, a zsűri előbbit mentette meg.
Vágólapra másolva!

"Bárki fog kiesni, az a továbbjutást is megérdemelte volna" - vélte az előadások után a minden előadót kedvelő Fenyő Miklós, aki láthatóan nem szeret ellenségeket gyűjteni. "Megismertem őket, tényleg egy csapattá váltak" - jelezte Mester Tamás, aki szintén elégedett volt a tízes döntő produkcióival.

"Nem az újságok fegyelmeztek meg. Kicsit felelősnek érzem magam a helyzet alakulása miatt, hogy fej-fej mellett állnak sokan a szavazásnál. Most már olyan személyiségek és olyan hangok vannak, hogy nehéz elképzelni, milyen szempontok alapján legyek szigorú" - magyarázta a Till Attila szerint ezúttal visszafogottabb, és a bulvárlapok által durva kritikái miatt támadott Friderikusz Sándor, hozzátéve, hogy múlt héten öt olyan ember esett ki, akiknek nem is volt helyük a legjobbak közt.

A közönség szavazatai alapján a két kislány, Tóth Lüszi és a vietnami-magyar Nguyen Thanh Lien gond nélkül továbbjutott, ahogy Király Viktor - Linda öccse - is magabiztosan masírozott tovább. A végére Nkuya Sonia és Balogh Imre maradt, őket ketten kapták a legkevesebb voksot. A zsűri dönthetett arról, kit enged tovább. "Ez egy nehéz szívvel kimondott döntés, ezt nem kell különösebben hangsúlyozni. Sonia, nagyot léptél előre az elmúlt hetekben, Imre, nem voltak most olyan hamis hangok, mint a legutóbbi adásban. Aki továbbjut ma, az Sonia!" - jelentette be Fenyő Miklós, így a debreceni, színpadi rutinnal nem rendelkező fiú kiesett.