Stirlitz és a kispolgári nyuszi

Vágólapra másolva!
Múltkori cikkünkben az egykori Csehszlovákia tévés remekeit elevenítettük fel, most pedig a szovjet sorozat- és rajzfilmgyártást is megidézzük. Az apropó adott, hisz biztosan sokan emlékeznek még a régi november hetedikékre, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, vagyis a bolsevik hatalomátvételt ünnepeltük, több-kevesebb hittel és lelkesedéssel. De mit nézhettünk a tévében akkoriban?
Vágólapra másolva!

Először is le kell szögeznünk, a szovjet forgatókönyvírók korántsem voltak olyan termékenyek, mint a csehszlovákok - legalábbis tévésorozatok terén. Energiájukat inkább propagandafilmek készítésébe fektették, a szovjet állami televízióban pedig rengeteg hírműsor, dokumentumfilm és oktató-nevelő jellegű program ment.

A sorozatok jelentős részét a Varsói Szerződés többi tagországából (köztük Magyarországról) importálták, helyben inkább csak miniszériák készültek, amelyek alig érték el az öt-tíz körüli epizódszámot: ilyen volt például A fekete macska bandája (eredetileg A találkozó helyét megváltoztatni tilos) című négyrészes krimisorozat, melyben Vlagyimir Viszockij is szerepelt - a művész énekesként is ismert volt, dalai Hobo fordításában és előadásában találtak utat a magyar közönséghez.

De visszatérve a szovjet sorozatgyártásra, a rövidebb szériák között kivételt képezett A tavasz tizenhét pillanata, amely - címével ellentétben - még így is csak tizenkét résszel szolgált a nézőknek, viszont hamar kultuszfilmmé vált.

A tavasz tizenhét pillanata

Ez tehát a legismertebb és legnépszerűbb szovjet sorozat, melyet 1973-as bemutatása óta évente többször levetítenek hazájában, de Magyarországon is szívesen látjuk: a Filmmúzeum fennállásának első hat éve alatt ez volt a nézők által legtöbbször kért műsor. Sőt, egy kilencvenes években zajló közvélemény-kutatáson az is kiderült, hogy az oroszok többsége az összes fiktív hős közül a főszereplőt, Stirlitzet látná legszívesebben az elnöki székben.

Ebből is látszik, hogy a II. világháborúban Németországban szolgáló kém amolyan népi hőssé vált a szovjetek szemében, és varázsát a rendszerváltás után sem veszítette el. A sorozatot egyébként a KGB rendelte meg, a nácik ábrázolása mégis eltér a korábbi sémáktól: A tavasz tizenhét pillanata nem együgyű alakoknak, hanem nagyon is ravasz katonáknak mutatja őket, ám Stirlitz még az ő eszükön is túljár - olyannyira, hogy fegyverét mindössze egyszer kell használnia. A sorozatról itt írtunk bővebben.

A No, megállj csak! és a szovjet animáció

Rajzfilmek közül talán ugyanolyan kultnak számít a szovjet Tom és Jerry, vagyis a No, megállj csak! - nem véletlen, hogy még eredeti címére is emlékszünk, persze fonetikus formában: Nu, pagagyi! A Tom és Jerry-t azért említettük párhuzamként, mert a macska-egér pároshoz hasonló a felállás, itt egy farkas akar mindenáron elkapni egy nyulat, de persze az állandóan kibabrál vele.

A huligánnak, állandóan dohányzó vandálnak ábrázolt farkas és a kispolgári nyuszika mellett feltűnnek egyéb karakterek is, például a rendőrként, múzeumi teremőrként (vagyis mindig valamilyen felvigyázóként) megjelenő víziló, illetve a varázsláshoz remekül értő macska - természetes, hogy mindketten a nyúl mellett állnak a párharcban. A nézők azonban inkább húztak a farkashoz, aminek az lehetett az oka, hogy a "gonosz" karakter sokkal kidolgozottabb volt, és több szerepet is kapott, mint az elvileg pozitív szerepben tündöklő társa.


A No, megállj csak! ugyanúgy túlélte a rendszerváltást, mint A tavasz tizenhét pillanata: az első sorozat 1969-ben készült, de még 2006-ban is adtak hozzá epizódokat. A sorozat karaktereivel postai bélyeget is adtak ki az egykori Szovjetunióban, itthon pedig a zenei főmotívum lett igen kelendő - csengőhangként.

A No, megállj csak!-ot egyébként a Szojuzmultfilm készítette, amely sokáig a Szovjetunió vezető rajzfilmgyártó stúdiója volt, évente átlag húsz filmet szállított a népnek, a legtöbbet, negyvenhetet 1973-ban. Sorozatai közül megemlíthető még a 38 papagáj, amely 1976 és 1991 között készült. Címével ellentétben csupán egyetlen papagáj (és több más állat) szerepel benne: az elnevezés az első epizódból származik, ahol a papagáj egyik barátja, egy Udav nevű óriáskígyó, ezzel a "madármértékkel" adja meg a testhosszát.

A Szojuzmultfilm a két említett szérián kívül inkább az egészestés rajzfilmekből készített emlékezetes darabokat, bár klasszikusnak számít mondjuk a Süni a ködben is, ami úgy tízperces lehet. A hosszabb alkotásokat is sűrűn láthattuk azonban a televízióban, kezdve a mindig karácsonyra időzített Hókirálynő-vel (1957), egészen a Puskin írásából készült Szaltán cár meséjé-ig (1984). A közbenső időben (1969-ben és 1971-ben) született két mesefilm, melyeknek figurái, Gena krokodil és Cseburaska maradtak meg a köztudatban, sőt egyik dalukat, a Kék vasúti kocsi-t még hazai oroszórákon is hallhattuk: