10 igen kemény fickó a tévéből

Vágólapra másolva!
Korábban már tálaltunk egy összeállítást, melyben a legszívósabb, legharcosabb amazonokat mutattuk be. Most a krimikre, akciósorozatokra, drámai szériákra fókuszálunk, azon belül is a főszereplőkre: olyan férfiakra, akik nem rettennek meg saját árnyékuktól, sőt, azt is jól helybenhagynák, ha tehetnék. Önnél ki a nyerő? Szavazzon a képernyő jobb alsó sarkában!
Vágólapra másolva!

Jack Bauer - 24

Forrás: [origo]

Jack Bauer, a 24 című sorozat szuperügynöke számos világmegváltó bevetése során a televíziós világ jelenleg egyeduralkodó akcióhősévé nőtte ki magát, még akkor is, ha itthon sem a Cool tévén, sem az MTV-n nem ért el megfelelő nézettséget. Másfél év kényszerszünet után Amerikában jelenleg hetedik rossz napját éli át, ám a kihagyás miatt sem puhult el, népszerűsége töretlen, és állítólag keményebb, mint valaha.

Erőssége: tökéletesen képzett katona, legyőzhetetlen akármilyen harcmodorban.
Gyengéi: ritkán nőre lágyul.
Hajlam a romantikára: 5/10 - amennyiben romantikának minősül a szerelmeit terrorizáló személyek tizedelése, akkor egy igazi Rómeó, de szerenádozni valószínűleg soha nem fog.
Születési év: 2001.
Szavatosság: hét évad (eddig).
Legkeményebb ellenfele: az Amerika Egyesült Államok elnöke.
Védjegye: Damn it! Angol káromkodás, a sorozat eredeti nyelvén évadonként legalább százszor elhinti.


----------------------------------

Dexter

Forrás: [origo]

A vérelemzéssel foglalkozó rendőrségi alkalmazott vagy közismertebben: a sorozatgyilkos, aki sorozatgyilkosokra vadászik. A szociopata főszereplőt belső démonjai hajszolják újabb és újabb rémtettek elkövetésébe, miközben kétségbeesetten próbál beilleszkedni abba a társadalomba, amely soha nem fogadná be őt. Igazi antihős, remek feketehumorral.

Erőssége: apja kiképzése miatt szinte lehetetlen elkapni.
Gyengéi: gyilkolás iránti olthatatlan vágy.
Hajlam a romantikára: 5/10 - szociopata révén nullát érdemelne a skálán, de nagyon igyekszik érzelmeket kipréselni magából.
Születési év: 2006.
Szavatosság: három évad (eddig).
Legkeményebb ellenfele: Doakes őrmester.
Védjegye: szenzációs belsőmonológok.


----------------------------------

MacGyver

Forrás: [origo]

A nyolcvanas évek legkreatívabb ügynökét talán senkinek sem kell bemutatni, a svájci bicskával felvértezett hős az egész világot, köztük Budapestet is bejárta. A tudósok bevonásával készült epizódokban MacGyver egy kormánycég megbízásából lehetetlennek tűnő szituációkba csöppent, amelyekből penge elméje és bármilyen környező tárgy segítségével gond nélkül bármikor kivágta magát.

Erőssége: fizikából és kémiából verhetetlen.
Gyengéi: egy gyerekkori incidens miatt megveti a lőfegyvereket.
Hajlam a romantikára: 2/10 - fél, hogy a munkája veszélybe sodorja a szeretteit, ezért tartja a nőktől a lépéstávolságot, 139 rész alatt alig párszor került közelebb az ellenkező nemhez.
Születési év: 1985.
Szavatosság: hét évad.
Legkeményebb ellenfele: Murdock, a halhatatlan bérgyilkos.
Védjegye: Bundesliga-séró és svájci bicska.


----------------------------------

Derek Morgan - Gyilkos elmék



A Gyilkos elmék profilalkotó csapatának legtökösebb tagja, igazi nagybetűs kemény fickó, dzsúdó fekete övvel, utcai tapasztalattal, aki attól sem ijed meg, ha egy kommandós csapat élén neki kell először berúgnia az ajtót. Megszállott nyomozó, aki az életét a különösen veszélyes bűnözők megfékezésére tette fel. Gyermekkori traumái hatására a kiskorúak elleni erőszak ellen kétszeres erővel lép fel.

Erőssége: intelligens profilalkotó, tökéletes fizikummal.
Gyengéi: múltja.
Hajlam a romantikára: 8/10 - a tekintetével bárkit levesz a lábáról, ám még soha nem látták kétszer ugyanazzal a nővel, ezt munkahelyi ártalomnak tekinti.
Születési év: 2005.
Szavatosság: négy évad (eddig).
Legkeményebb ellenfele: gyermekmolesztáló nevelőapja.
Védjegye: szúrós tekintet és hasonlóan szúrós borosta.

----------------------------------

Vic Mackey - Kemény zsaruk



Kíméletlen, elhivatott zsaru, aki a bűnüldözésre tökéletes életcélként, egyfajta küldetésként tekint. Keresztes hadjáratát azonban egy olyan környéken folytatja, ahol még rendőrként is képtelenség tisztának maradni. Saját és családja boldogulása érdekében nem veti meg a mocskos eszközöket sem, sőt, ha úgy érzi, hogy a célja megköveteli: gyilkol, zsarol, vagy lop, egy percig sem habozik.

Erőssége: semmilyen törvény nem vonatkozik rá.
Gyengéi: belső elhárítás.
Hajlam a romantikára: 3/10 - házassága alatt többször megcsalta a feleségét, és bár a válás után is bármit megtenne érte, a sorozatos mellélépéseket nehéz lenne elnézni.
Születési év: 2002.
Szavatosság: hét évad.
Legkeményebb ellenfele: Jon Kavanaugh a belső ellenőrzéstől.
Védjegye: szép, nagy, kopasz fej.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!