Új arc vezeti a Kész átverést

Vágólapra másolva!
Szeptember elején folytatódik az RTL Klubon a Kész átverés - a korábbihoz hasonló lendülettel, ám új műsorvezetővel.
Vágólapra másolva!

Az új szezonban, elsőként szeptember 3-án Cooky lesz a Kész átverés műsorvezetője. A francia rádiós már a harmadik személy az átverőshow élén, hisz három évvel ezelőtt Sebestyén Balázs vette át a műsort Jáksó Lászlótól. Balázst az elmúlt évadban már nem láthattuk, a produkció ekkor azzal frissített, hogy a korábbi átverteket "alkalmazta" átverőként - most pedig új, állandó műsorvezetőt talált.

Az RTL Klub előzőleg már bevezette Cookyt a nézőknek, hisz játékosként láthattuk például a Kalandra fal!-ban vagy A Széf-ben, ahol feleségével együtt több mint négymillió forintot nyert - igaz, korábban a TV2 főzőműsorában, a Hal a tortán-ban is feltűnt. Cooky amúgy a Rádió1-nél tett szert országos ismertségre, a képernyőn pedig a Viasat3 rövidéletű vetélkedőjével, a Hot sztárkvíz-zel debütált.

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a csatornánál rám gondoltak. Nagyon élveztem az eddigi forgatásokat, egyáltalán nem izgultam, sőt élveztem, hogy forog a kamera. Szeretek pörögni, soha nem vagyok rosszkedvű, és imádom, amikor megnevettethetem az embereket" - mondta az RTL Klubnak friss megbízatásáról.