Csak az MTV támogatja a közmédiumok összevonását

Vágólapra másolva!
A közmédiumok közös szervezetbe vonásának gondolata csak az MTV jelenlegi vezetésének elfogadható: Cselényi László, a Duna tévé elnöke és Such György, a Magyar Rádió elnöke szerint ez nem megoldás a gondokra.
Vágólapra másolva!

Március 30-án, egy kerekasztal-beszélgetésen a három közmédia-elnök közül egyedül Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke látta egyértelműen úgy, hogy a mai feladatokat egy médiavállalaton belül is el tudná látni a két köztévé és az egy közrádió. "Európa számos példája mutatja, hogy egy vállalaton belül is megoldhatók a feladatok, és így valamiképpen csökkenthetőek azok a szervezeti költségek, amik most külön-külön jelennek meg a négy intézménynél" - érvelt. Úgy véli, szükség van a négy köztelevíziós csatornára. "Hogy hogyan kell tematizálni, milyen tematikájú csatornákat kell létrehozni, az már valóban egy kultúrpolitikai kérdés" - tette hozzá.

A Duna Televízió elnöke szakmai alapon utasította el a lehetséges összevonást. "Nem hiszem, hogy ha összegyúrnák a közmédiumokat, sokáig megmaradnának együtt" - mondta, de belátta, hogy van igazság a bírálatokban, miszerint egy-egy eseményen gyakran több közszolgálati stáb is jelen van. Szerinte ugyanakkor azt is tudomásul kellene venni, hogy más-más szolgáltatásra van szüksége a határon túli magyaroknak, mint a Magyarország határain belül élőknek.

A Magyar Rádió elnöke szerint nem az az elsőrangú kérdés, hogy milyen szervezeti struktúrában működnek a közmédiumok, hanem inkább az, hogy a következő kormányzat mit akar kezdeni a magyar médiarendszerrel. Such György úgy látja, hogy az összevonás nem csodaszer, nem oldana meg minden problémát, sőt, adott esetben több kárral járhat, mint haszonnal.