Ördög Nóra: Különleges karakterekben erős az új X-Faktor

Ördög Nóra, Dallas, sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Az X-Faktor harmadik szériájának válogatásait szeptember elsejétől vetíti az RTL Klub. Az [origo] kérdésére Ördög Nóra elmondta, hogy idén is sok tehetség jelentkezett a műsorba, és vannak olyanok is, akik nem először próbálkoznak befutni az énekléssel.
Vágólapra másolva!

A tehetségkutató műsor válogatásai már lezajlottak, a legjobbak egy táborban készültek fel az újabb megmérettetésre, és hamarosan az is kiderül, mely produkciók juthatnak be az élő show-ba. "Egész nyáron dolgoztunk, folyamatosan forgattunk a táborban, illetve most már a mentorházakban vesszük fel a jeleneteket. Persze előre nem árulom el, de a napokban már tudni fogjuk, kik jutnak be az élő műsorba, kikért izgulhatnak hétről hétre a nézők"- mondta a műsorvezető.

Forrás: Szabó Balázs [origo]

Az X-Faktor harmadik válogatása után úgy látja, nem elég a jó énektudás a top tizenkettőbe kerüléshez, ugyanolyan fontos az egyéniség és a magabiztos színpadi jelenlét: "Sokszor felmerül a kérdés, hogy vannak-e még tehetségek, lehet-e még kimagasló énekeseket találni az országban. Jól éneklő figurákkal nagyon sok alkalommal találkoztunk az elmúlt években, de már nem csak az számít, hogy kinek milyen a hangja. A személyiségjegyek is döntenek, hogy ki az, aki meg tudja szerettetni magát a nézőkkel, és ki az, aki mondjuk szimplán jól énekel. A szimplán-t persze csak idézőjelben mondom, mert én is szeretnék jól énekelni, de sajnos nem tudok. Az idei széria az ilyen jó fej, különleges karakterekben nagyon erős."

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Mióta tehetségkutatók zajlanak, minden alkalommal vannak visszatérő szereplők, akik nem adják fel álmaikat, újra és újra jelentkeznek a műsorba. "Az idei válogatások alkalmával is sok ismerős arcot véltem felfedezni, s vannak köztük olyanok is, akik valóban fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban. Egyelőre nem árulom el, hogy kiket látnak majd viszont a tévénézők, szeptemberben úgyis kiderül"- mondta.

Forrás: Szabó Balázs [origo]

Az első X-Faktor-t Vastag Csaba, a másodikat Kocsis Tibor nyerte. Úgy véli, most már elkelne egy nő is a nyertesek között, de a nem csak másodlagos, nyilván az énektudás fontosabb: "Én is feltettem már ezt a kérdést a fiúknak, hogy női vagy férfi győztest szeretnének-e maguk mellé. Egyik sem vágta rá egyértelműen a választ, ahogy én sem tudom. Olyan, mintha egy várandós kismamától kérdeznéd meg, hogy kisfiúnak vagy kislánynak örülne jobban, és erre a kérdésre nem lehet válaszolni."

Fotó: Szabó Balázs [origo]

A harmadik szériát is egyedül fogja vezetni, bár nagyon szereti a páros műsorvezetést is. Úgy véli, mindkettőt külön meg kell tanulni, hisz ha ketten vannak a színpadon, koncentrálni kell a másikra, ami nem egyszerű feladat. "Minden alkalommal kihívást jelent egy-egy műsor vezetése, legyen szó páros vagy egyéni munkáról. Már a harmadik széria, amit egyedül vezetek, de minden adás előtt ugyanúgy izgulok én is, mint a fellépők."