Charlie Sheen megint balhézik

charlie sheen
Vágólapra másolva!
Charlie Sheen a Két pasi - meg egy kicsi utáni sorozata, az Anger Management alkotóit is kikészítheti, most éppen kolléganőjét, Selma Blairt akarja kirúgatni.
Vágólapra másolva!

A TMZ értesülése szerint Charlie Sheen igencsak kiakadt a Ki nevel a végén? sorozatváltozatának forgatásán, miután megtudta, hogy Selma Blair panaszkodott róla a producereknek. Az annak idején a Kegyetlen játékok-kal feltűnt színésznő azt találta mondani, hogy Sheennel őrület együtt dolgozni, mivel állandóan késik, és a munkamorálja sem a legjobb.

Forrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown

Az excentrikus színész a tőle megszokott modorban válaszolt, mondván, ő a műsor sztárja, neki ne dumáljon olyan nő, akinek epizódonként csak két oldalnyi szövege van, szemben az ő negyvenével. Majd közölte, hogy kirúgja a színésznőt, holott erre hivatalosan nincs lehetősége - viszont megígérte, hogy nem hajlandó tovább forgatni, ha Blair másnap újra munkába áll. Helyette inkább Mila Kunist javasolta az alkotóknak, még egy egymillió dollár per epizódos gázsit is kijárna neki.

Charlie Sheen korábban sem éppen a jó természetéről volt híres, különböző zűrös ügyeiről rengeteget írtunk már.