Megvan a VV-villa szexmániása és udvari bolondja

Való Világ 6
Vágólapra másolva!
Beköltözött az első hat szereplő az RTL II valóságshow-jába, a Való Világ villájába. 
Vágólapra másolva!

Lement az első, rögvest kétórás VV6-adás az RTL II csatornán, a realityket ismerők számára különösebb meglepetések nélkül. Aurelio nőcsábász olasz, Alexa egy rettentően idegesítő hangon nyihogó lány, Charlotte pedig egy nimfomániás kishölgy, aki azzal hencegett, hogy ötszáz férfipartnere volt már – ők alkották a beköltöző triót.

Való Világ 6 Forrás: Origo

A műsorban utánuk küldtek még egy kigyúrt macsót, bizonyos Zsoltot, egy hibbantnak tűnő, félnótás szerepére alighanem rá is játszó legényt, Simont, illetve egy újabb nőt, Izát – akiben első ránézésre egyszerre ott van az egykori Csöpke erőszakossága, Pandora bujasága. A beköltözésről hosszabban itt tudósítottunk, a műsor médiatörténeti fontosságáról pedig itt értekeztünk.