Sporttévéből jött az RTL Klub új híradósa

Szabados Ágnes
Vágólapra másolva!
Szabados Ágnes a SportKlubon vezetett műsort, a hétvégén az RTL Klub Híradójában debütált.
Vágólapra másolva!

„Korábban a Szegedi városi televíziónál végigjártam a ranglétrát: kezdetben én tekertem a súgógépet, majd a háttérben dolgoztam, mielőtt hírolvasó lettem. Amikor engem választottak a SportKlub Híradójának vezetésére tudtam, hogy a legjobb helyen vagyok. A kezdetektől fogva élőben vezetem a Híradót, az élő adással járó drukk a legjobbat hozza ki belőlem" – mondta a SportKlubnak.

Szabados Ágnes Forrás: SportKlub

Az első időszakban előfordult, hogy küzdött egy-két sportoló nevével, de ma már otthonosan mozog ebben a világban – állítja. Bár főleg az RTL Klubnak dolgozik eztán, egy darabig még lesz a sporttévén is. „Nagyon szerettem a MezTelenülben dolgozni, igazi kihívás volt számomra. Rengeteg sportoló életét, teljesen új arcát mutathattam meg a nézőknek, sokukkal barátság is kialakult a közös munka során" – tette hozzá.

Szabados Ágnes Forrás: SportKlub

„Ebben a szakmában borzasztóan alázatosnak kell lenni. Rengeteg sportolóval találkoztam, akik világsikereket értek el, és beengedtek engem és a nézőket a magánéletükbe. Mocsai Lajos meghívott minket az otthonába, Pálinger Kati először a SportKlub kamerája előtt mutatta meg kislányát. Fantasztikus emberekkel találkoztam, akik mind-mind alázatosan küzdöttek éveken át" – emlékezett.