Halkabban hörögnek a zombik, de ne írjuk le őket

Walking Dead
Vágólapra másolva!
A tavalyi félévzáróhoz képest esett a Walking Dead nézettsége, de még így is erős.
Vágólapra másolva!

7.0-ás rating célcsoportban, 14 millió néző az USA-ban: így zárta az évad első felét a világ egyik legfelkapottabb sorozata, a Walking Dead az AMC-n. Az évadnyitó részt 14,6 millióan látták. A tavalyi, őszi leállás előtti utolsó résszel is össze lehet hasonlítani, akkor 14,8 millióan követték az eseményeket. Innen spoiler!

Michonne félelmetes jelenség Forrás: AMC

A hatodik évad hetedik részétől világos volt, hogy Alexandria sem az örök béke szigete, az epizód végi cliffhanger pedig előre jelezte, hogy a káosz már ott toporog a falak tövében, sőt, be is hatol. Ennek megfelelően a nyolcadik epizód is a túlélésért zajló elszánt küzdelemről szólt, de ezt ötven percig nem lehetett folyamatosan csúcson tartani, így két-három hosszabb és unalmasabb – ugyanakkor karakterépítő – dialógus is bekerült az aktuális részbe.

Van baj rendesen Forrás: AMC

Ellenszenves, idegileg gyenge gyerekszereplő mellé kaptunk egy közepesen fontos halálesetet, Rick és spanjai pedig zombivérrel és belekkel bekenve próbálnak épp kicsoszogni a bamba élőhalottak között. A 2016-os folytatásban pedig már ott lesz Negan, akit a képregényt olvasók már ismernek: nem lesz egy túl rokonszenves pasas.

Jön Negan, oszt' odacsap