Csökkenti olimpiai kiadásait az MTVA

Vágólapra másolva!
A TV2 a Sztárban sztár nézettsége mellett a tévézők bevonásának örült, a Comedy Centalnál meg arra büszkék, hogy nézőik hűségesebbek, mint bármely más hazai csatornáé. Evolution 2016 konferencia, délután.
Vágólapra másolva!

A konferencián volt szó arról, hogy 2015-ben az internetes reklámbevételek megelőzték a televíziókét, szó esett arról, mi történik a Class FM-mel idén, megtarthatja-e a frekvenciát. Kiderült, hogy korai temetni a nyomtatott sajtót, de az is, hogy 11 ezer médiamárka van itthon, jár a taps annak, aki ezeket hiánytalanul felsorolja. Szóba került, hogy a kreatív reklámgyártás drasztikusan visszaesett itthon, ennek okairól itt írtunk.

Négy teremben zajlottak délután az előadások, több hosszabb-rövidebb beszélgetés esszenciáját nem tudjuk felidézni, de lejegyeztünk pár érdekesebb tényt, megállapítást.

----------------

- Az Egyesült Államokban 295 perc a napi tévéfogyasztás átlagosan, ami igen magas: a tévézők 84%- azonban közben tabletet, telefont is nyomogat, nézeget, ha nem is folyamatosan.

- Az idei Super Bowl alatt a csúcsnézettség 162 milliós volt – hangzott el az Evolution 2016 konferencián. A döntő alatti reklámokban hirdetőkre 7,5 millióan kerestek rá a műsor alatt, ezért is szeretik népszerűsíteni termékeiket a kiemelt sportesemény alatt.

- A Sztárban sztár döntője alatt 810 ezer szavazat érkezett, 25 ezer komment mellett, a TV2 ezt sikernek könyvelte el. A hazai nonszpot tévés bevételek fele a TV2-csoportnál realizálódik, holott száznál több magyar nyelvű tévé van.

Hűséges nézők

- A Comedy Central magyar nézői átlagosan több időt töltenek a csatorna kínálatát nézve, mint bármely más hazai tévé nézői (ATS). 2 nap alatt 5500 megosztása volt a mikulásos-kakás promójuknak, ezt sikernek könyvelte el a Viacom.

- A tökéletes élménynek állítólag nyolc alapeleme van, de flow-élmény érheti az embert egy vasútállomáson, de barátokkal borozgatva is.

- Újabb érdekes adat. Lengyelországban a netezők 34 százaléka használt reklámblokkolót, itthon 15% a becsült arány. Ez az új szám annak fényében különös, hogy reggel egy előadó azt mondta, hogy nincs mért adat, majd egy másik médiaszakember 23%-ot mondott.

- A print egy prémium szegmens lesz az olvasóknál – van ilyen vélemény is. A bulvár és a megyei lapok eladási száma az, ami viszonylag stabil.

Nem lesz olyan drága?

- A nyári sportesemények kiemelten fontosak lesznek az MTVA-nak, mondta Vaszily Miklós vezérigazgató a konferencián: az Eb a magyar részvétel miatt a szokásosnál is nézettebb lesz. A second screen az olimpia miatt lesz fontos, amikor több fontos esemény megy majd egyidőben.

- Újragondolta a közmédia az olimpia közvetítés költségeit, állítólag kisebb összeg lesz a végén, mint amit tavaly tervezgettek. Emlékeink szerint 92 ember utazott volna, de most „racionálisabb lesz a projekt.” Számokat Vaszily nem akart még mondani, mert nincs véglegesítve a büdzsé.