Így nyög és nyöszörög Létay Dóra a mikrofon mögött

2016.04.26. 19:13

Lady Gagát szinkronizálja a színésznő.

A változatlanul igen csinos Létay Dóra az Amerikai Horror Story ötödik évadjában Lady Gagát kapta szikronmunkaként, aki remek alakítást nyújtott a horrorsorozatban, mint egy brutális gyilkosságoknak hátteret adó, baljós hangulatú szálloda úrnője, aki történetesen nagy kéjenc, ráadásul vámpír. Kiváló művésznőnk szerint "az egész nem pornográf, semmilyen szinten" – de ezzel vitatkoznánk egy kicsit. Az alakítások viszont valóban ügyesek, és sokat árulnak el a férfi-női játszmákról. Többet a videóból tudhat meg:

A sorozat annyiban rendhagyó, hogy minden évad más korban, más helyszínen játszódik, más a tematika, azonban a főbb színészek ugyanazok – csak épp egészen más karaktert visznek. Az első évad egy szellemek járta házban játszódott nagyrészt, a második – talán a legbrutálisabb, legnyomasztóbb – egy elmegyógyintézetben, súlyosbítva perverz apácával, hibbant, szadista orvossal.

A harmadik egy felejthető ökörködés volt, zavaros boszorkánytörténet, a negyedik javult valamelyest, gnómok, torzszülöttek rémcirkuszában játszódott, a legutóbbinak pedig egy roppant sötét és veszélyes hotel adta a hátterét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK