Tom Cruise volt felesége, a Dawson és a haverok sztárja, Katie Holmes eddig megpróbálta minél kevésbé kitenni a kíváncsi tekinteteknek lányukat, a tízéves Surit. Most azonban ő maga osztott meg Instagram-oldalán egy igazán intim anya-lánya pillanatot.

A két fekete-fehér képen azt láthatjuk, hogy Holmes az ölében tartja gyermekét, aki vélhetően elfáradhatott, mert elég bágyadtnak tűnik.

Az egyik kép melletti hashtagből kiderül az is, hogy a fotók a színésznő édesanyjának születésnapján készültek, ott fáradt el ennyire Suri.

A sztárnak és gyermekének egyébként nagyon sok közös programja van: nemrégiben arról láthattunk fényképet, ahogy együtt csodálnak meg egy képet a MoMA-ban, de kosármeccsre és Broadway-darabra is közösen járnak.

Tom Cruise és Katie Holmes gyermeke 2006. április 18-án született. Édesanyja csak ezután, azév novemberében ment hozzá Cruise-hoz, majd 2012 augusztusában vált el tőle. Döntése hátterében elsősorban a színésznek a szcientológiai egyházhoz való erős kötődése állt.