Majka kínos helyzetbe hozta a sopánkodó Fenyő Ivánt

Majka Majoros Péter interjú origo Interjú Majoros Péterrel (Majka)
Interjú Majoros Péterrel (Majka)
Vágólapra másolva!
Fenyő Iván a Facebookon zsörtölődött egy sort, és kiosztotta Kasza Tibit, Majkát, akik szerinte sokszor bugyuta, bárgyú posztokkal butítják a népet. A rapper – ahogy az várható volt – nem késlekedett a válasszal.
Vágólapra másolva!

A 2016-os levélváltás szerint Fenyő Iván nagyon szeretett volna egy Miami Vice-szerű rendőrös sorozatot forgatni, jó zsaru, rossz zsaru felállással, Majka bevetésével. Mivel a TV2-nél tervezte ezt elkészíteni, nyilván szükség lett volna Majoros Péter befolyására is, aki már tavaly a tévétársaság egyik leggyakrabban bevetett műsorvezetője volt, idén pedig már kvízzel is megbízták, a korábbi nagy show-k után.

A levelezés szerint Fenyő arról álmodozott, hogy jó zenével, jó csajokkal, vagány zsarukkal minőségi sorozat készülhetne, Budapest Twice címen. Ő rendezett és szerepelt volna, ha minden igaz, az viszont nem tiszta, hogy Majka a zenét adta volna, vagy az arcát is.

„Utoljára ezt a beszélgetést folytattuk, Fenyő Iván! Nem igazán értem... Ebben pont szükséged lenne egy-két szar, középszerű, gagyi alapra. Örülök, hogy nem adtam” – írta a rapper.

Időközben a Miamiban henyélő Kasza Tibi is válaszolt a verbális támadásra, a szövegét itt olvashatja.

Szavazzon!

Kinek drukkol?