Sok összeállításunkban vizsgáltuk már, hogy kedvenceink, akikre felnézünk, ugyanolyan gyarlók, sőt adott esetben gyarlóbbak, mint mi. Íme, hét színész, aki szenvedélybetegséggel küzdött, de megbánta a dolgot, és azóta őszintén beszélt róla – elsősorban azért, hogy ezzel is segítse sorstársait.

Demi Lovato

Az egykori Disney-üdvöske alkoholbetegsége miatt már 18 évesen bevonult az elvonóra, de az igazi mélypontot 19 évesen érte el. „A reptérre igyekezve volt nálam egy sprite-os üveg, vodkával teletöltve. Aztán a kocsiban elhánytam magam – és még csak reggel 9 volt. A világon minden segítségem megvolt, de nem éltem vele” – mesélte a színész-énekesnő, aki kokainfüggőségéről is kendőzetlenül vallott. 

Forrás: Jeffrey Mayer / AAPimages / DPA / AFP

„Konkrétan felcsempésztem a cuccot a repülőre, és megvártam, amíg az első osztály összes utasa elalszik, és ott helyben felszippantottam”  – ismerte be egy műsorban a sztár, aki saját bevallása szerint annak idején fél órát sem bírt ki kokain nélkül. 

Lovato azonban azóta jó útra tért, tiszta lett, sőt a függőségek elleni küzdelem és a mentális egészség fontosságának nagy szóvivője. Egy Instagram-bejegyzésében arra buzdít mindenkit, hogy „megszégyenítés helyett támogatóan, segítőleg és reményt nyújtva” forduljanak a szenvedélybetegek felé, akiket saját példájával is segíteni próbál. 

„Azért mesélem el ilyen nyíltan a történetemet, mert minél őszintébb vagyok, annál több embert érek el. Szeretném, ha minél többen megértenék, hogy a függőség nem egy választás.  Én viszont végre megérkeztem oda, hogy kijelenthetem: a gyógyulás lehetséges” – mondta még 2015-ben a Today Show-ban. 

Lindsay Lohan

A botrányhősnő többször került már bajba függősége miatt, ennek „köszönhető” többek közt, hogy a börtönt is megjárta (még 2007-ben kapták ittas vezetésen, amiért csak felfüggesztett büntetést kapott, de mivel megsértette a próbára bocsátás feltételeit, azaz elbukott egy drog- és alkoholtesztet, 2010-ben leültették, igaz, csak szűk két hétre). 

Forrás: Chance Yeh / Getty Images North America / AFP

A talkshow-királynő, Oprah Winfrey sokakból kihozta már az őszintét: nem túl meglepő módon 2013-ban Lohan is neki vallott először gyengeségéről. A sztár alapvetően alkoholbetegségben szenved, ami azonban az esetében számos más szer, például a kokain előtt is megnyitotta a kaput. „Másnap mindig nagyon rosszul éreztem magam tőle. Csak a partizás miatt csináltam. Mások is éltek vele, így hát én is” – mondta a színésznő. 

Namaste #thesecret

Lindsay Lohan (@lindsaylohan) által megosztott bejegyzés,

Lohan ezután sokáig járt leszoktató kezelésekre, és még 2014-ben is kapcsolatban állt egy függőségi tanácsadóval. Azóta azonban úgy tűnik, rendben van az élete, amit a jelek szerint a terápia mellett a jógának és a hinduizmusnak köszönhet: Instagram-oldalán rendszeresen oszt meg „namaste” jelmondattal ellátott, „fényt és szeretetet” küldő képeket, amelyeken jógapózokban látható. 

A folytatásért lapozzon!