Meghalt Della Reese színésznő

Della Reese az Angyali érintésben
Vágólapra másolva!
86 éves korában meghalt Della Reese énekesnő és színésznő, akire leginkább az Angyali érintés-ből emlékezhetnek a hazai nézők.
Vágólapra másolva!

86 évesen kaliforniai otthonában halt meg Della Reese, akit énekesnőként és színésznőként egyaránt ismerhetett a közönség.

Legismertebb szerepét az Angyali érintés című sorozatban játszotta, ő alakította a Tess nevű angyalt, aki az új angyal, a főszereplő Monica mentora volt. Alakításáért Golden Globe-ra és két alkalommal Emmy-díjra is jelölték, a széria nézőinek is biztosan beugrik egyből a fotóról:

Della Reese az Angyali érintésben Forrás: CBS

Reese 1968 és 2014 között közel hetven filmben és sorozatban megfordult, láthattuk többek között a Harlemi éjszakák-ban és a Hajszál híján szerelem-ben, illetve olyan szériák egy-két epizódjában, mint a Petrocelli, a MacGyver vagy a Kisvárosi rejtélyek.

Reese emellett énekesnőként is ismert volt, tizennyolc stúdióalbumot jelentetett meg, legnagyobb sikerét a Don't You Know című számával érte el, ez 1959-ben egészen a második helyig kúszott az amerikai 100-as slágerlistán: