Comet: Istenes legyőzte Kasza Tibit, összejött két X-faktoros énekes

2017.12.09. 00:40

December 8-án este átadták a budapesti MOM Sportban a 2017-es Comet-díjakat.

Idén december 8-án este, a budapesti MOM sportcenterben rendezték a Comet-díjátadót, amelyet egy pár, Istenes Bence és Csobot Adél vezettek, megfelelő gördülékenységgel, finoman csipkelődve egymással, de nem túlmenve az ízlés határain. Utóbbi őszintén örült és ujjongott, amikor élettársa megkapta a legjobb „social média szereplőnek" járó díjat: jó is, hogy az ifjabb Istenes neve volt a borítékban, mert ő legalább ott volt a ceremónián, nem úgy, mint a másik négy jelölt, aki nem vette a fáradságot, hogy ellátogasson az amúgy igényes gálára.

Fotó: Mudra László - Origo

A hiányzás, szórványos részvétel amúgy más kategóriában is bosszantó lehetett a jelenlévők számára: a legjobb humorista kategóriában is öten voltak jelöltek, de egyik stand-upos sem jelent meg a rendezvényen. Elhangzott, hogy a karácsony előtti időszak nekik a szezon, kiemelten fontos, rengeteg a céges buli, nevetni akarnak a népek – de akkor is kellemetlen volt, hogy ebben a kategóriában egy jelölt sem tolta oda az orrát este 10-re. Tóth Gabi pedig lobbizott, hogy nyerhessen egy Comet-gömböt, meg is nyerte, de ki vette át? Nővére, Vera, aki jobban ráért ezen az estén.

Fotó: Mudra László - Origo

Az életműdíjat Presser Gábor kapta, abszolút megérdemelte, több generációt szórakoztatott zenéjével. Nyilván nem ma szóltak neki a rendezők, hogy el kellene jönni érte – de ő sem bukkant fel ezen az estén, csak egy videoüzenet formájában. Talán két-három év múlva nő annyit a díj értéke, hogy legalább a jelöltek félretegyenek érte egy céges bulit vagy falusi haknit (célzunk itt főképp a stand-upos regimentre).

Fotó: Mudra László - Origo

A hiányzókat a fellépők igyekeztek feledtetni, sok táncossal több formáció is előadott egy-egy számot. Pápai Joci, Kollányi Zsuzsi, a Quimby, Freddie, Kállay-Saunders András, Radics Gigi is muzsikált egy sort, közben pedig lehetett örülni azoknak a díjazottaknak, akik megtisztelték a rendezőket és a több száz vendéget, hogy szabaddá tették magukat péntek este 9 és 11 között. És ki vitatta volna a helyszínen, hogy nagyon is megérdemelte a díjat az annak gyermeki mosollyal örülő Scherer Péter vagy épp Pokorny Lia, aki hosszú évek óta vesz részt minőségi produkciókban?

Fotó: Mudra László - Origo

A Comet 2017 nyertesei:

Legjobb női előadó: Tóth Gabi
Legjobb férfi előadó: Majka
Legjobb színész: Scherer Péter
Legjobb színésznő: Pokorny Lia
Legjobb humorista: Kiss Ádám
Legjobb klip: Kollányi Zsuzsi, Lofti Begi, Majka: Valahonnan
Legjobb social média szereplő: Istenes Bence
Legjobb dal: Pápai Joci, Origo
Legjobb zenekar: Wellhello
Az év pillanata: a Millenium pólócsapat győzelme nyáron
Életműdíj: Presser Gábor

Fotó: Mudra László - Origo

Pár észrevétel még:

- Radics Gigi megjelenése a színpadon, és persze kiváló hangja (amellyel simán, könnyedén, kacagva nyerte az utolsó Megasztárt) alkalmassá tenné őt arra, hogy európai szintű sztár lehessen, ha már világsztárt képtelenség előállítani ebből a régióból.
- Serena Rigacci és Gulyás Roland összejöhettek az X-Faktor vége felé, ezen az estén nem is titkolták, hogy együtt vannak, volt ölelés, csók, ami kell.
- Pápai Joci ledobott pár kilót.
- Csobot Adél élőben is cuki. Istenes szerint „lepipált" ezen az estén sok olyan embert, amit műsorvezetőnek hívnak.
- Kiss Tibi ott maradt megnézni a Punnany Massif produkcióját, láthatóan tetszett is neki.
- Összesen 1,2 millió voks érkezett, aki nagyon elszánt volt, heteken át, naponta egyszer végigszavazhatta a mezőnyt.
- A Peller-lányok eleinte édesen csacsogva magyaráztak ezt-azt, de hosszúra nyúlt a szövegük, mindenki azt várta már, hogy borítékot nyissanak és nyertest hirdessenek.
- Csobot Adél mellett minden vízipólós kifejezetten magas.
- Varga Viktor és párja újfent különösen néztek ki.
- Istenes közlése szerint a legtöbben a legjobb férfielőadókra szavaztak, a legszorosabb végeredményt pedig a közösségi médiások versengése hozta.
- A hangosítás tragikus volt a díjátadó színpadon, illetve jószerivel nem is volt, ellenben a zenei színpad rendben szólt a helyszínen (a streamet érthető módon nem néztük onnan).

Fotó: Mudra László - Origo