Továbbra is szabad hullarészegen tévéműsort készíteni

Egy hazai forgatás
Vágólapra másolva!
Folytatódik a Tömény történelem, az USA-ban már a hatodik évadra készülnek sok itallal.
Vágólapra másolva!

Jön a Comedy Central ismert sorozata, a Drunk History hatodik évadja, 16 epizóddal – ezt Kent Alterman, a Comedy Central elnöke jelentette be. Az Emmy-nyertes műsor ötödik évadja jelenleg is fut az USA-ban. „Azt mondják, hogy a történelmet a győztesek írják, de most, öt évad után világos, hogy a legjobb történetmesélők a komédiások" – közölte.

Korábban felbukkant a műsorban Jack Black, Kirsten Dunst, David Harbour, Jerry O'Connell, Bob Odenkirk, többek között. A koncepció: egy ismert (lehetőleg nagydumás, kreatív elméjű) embert kedvenc italaival alaposan berúgatnak, majd el kell mesélnie egy történelmi eseményt megkopott, halovány emlékei szerint.

Egy hazai forgatás Forrás: Comedy Central/Antal Zsani Photo

Ilyenkor az ember amúgy is hajlamos kiszínezni egy történetet, néha keverednek a sztoriban a történelmi személyek, akár évszázadok is, azaz néha van esély a szórakoztató, de történelmileg kevéssé helytálló monológra. Ezt beöltözött színészek, komikusok előadják, ennyi a műsor nagyjából.

Mi sem maradtunk szárazon

Természetesen hazai verziója is van, a Tömény történelem, a magyar adásokban részt vett Ganxsta Zolee, Lakatos Márk, Scherer Péter és Dombóvári István, Cynthia Dictator, Ráskó Eszter, Badár Sándor, Papp Szabi, Fluor Tomi, Anger Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Felcser Máté, Kamarás Iván, Ganxsta Zolee, Gryllus Dorka, Trokán Nóra, Rezes Judit, Nyári Dia, Kamarás Iván, Árpa Attila, többek között.

Ganxsta Zolee iszik Forrás: Brozsek Niki

Thuróczy Szabolcs történetéből kiderült, hogy milyen belső feszültség gyötörte a híres várkapitányt, Dobó Istvánt és hogyan használta fel ezt a törökök legyőzéséhez. Anger Zsolt tolmácsolásában hallható és látható volt, hogyan is sikerült félre a Kádár János által külön Brezsnyev elvtárs részére szervezett medvevadászat. Anger amúgy túl lelkesen ivott, annyira, hogy rosszul is lett a forgatáson a sok szesztől, haza kellett vinni, hogy egy másik nap fejezze be a történetét.

Pár remek forgatási képért lapozzon!