Nagyon izgult a lánykérés előtt Király Viktor

Király Viktor eljegyezte barátnőjét, Virág Anitát: íme, a gyűrű
Király Viktor és Virág Anita
Vágólapra másolva!
Jegyespárként tért vissza római útjáról Király Viktor és párja, Virág Anita.
Vágólapra másolva!

Az énekes Rómában, a Trevi-kút előtt térdelt le, majd tette fel a nagy kérdést párjának, aki természetesen igent mondott. "Abban a pillanatban szinte fel sem fogtam, hogy mi történik, kellett vagy két nap, mire leesett a tantusz. Nem sejtettem, hogy megkéri a kezemet, de azt éreztem rajta, hogy valamin stresszel" - árulta el a menyasszony a Blikknek.

Forrás: Instagram/Király Viktor

"Jobban izgultam, mint bármelyik fellépésem előtt. Anita folyton kérdezgette, mi bajom, én meg a munkámra fogtam a dolgot. Visszagondolva nagyon örülök, hogy az utazás másnapján feltettem a kérdést, és nem idegeskedtem végig az utat" - mondta az énekes, aki fél éve tervezi a lánykérést.

"Én a klasszikus férfi típus vagyok, eljegyzés, esküvő, aztán a gyerek. Szeretném tartani ezt a sorrendet, de ha a baba előbb érkezik, akkor sem esünk kétségbe, hiszen boldogok vagyunk együtt" - tette hozzá.