Németh Kristóf és párja, Szikriszt Zita – a színész előző házasságából származó Lócival együtt – a Mokká-ban vendégeskedett, ott meséltek a születendő gyerekről.
A nászútjukon, Thaiföldön derült ki, hogy Zita terhes. "Onnantól kezdve természetesen átalakítottuk a nyaralásunkat, minden olyan programot kivettünk, ami veszélyeztethet az első trimeszterben egy kismamát" – mondta Németh.
Zita már a második trimeszterben jár, de az elsőben sem voltak komolyabb rosszullétei, alapvetően jól viseli a terhességet.
Németh elmondta, hogy a lehetséges nevek már akkor megvoltak, amikor még csak tervezték a babát – a nemét ugyan nem árulták el, de a neve L betűvel fog kezdődni, miután a színész apja Lóránt, a fia pedig Lőrinc. A teljes beszélgetést meg tudja nézni itt: