Majdnem meghalt előadás közben, gyorsan változtatott az életén

2019.12.01. 11:16

Kálloy Molnár Péter rengeteget változtatott az életmódján, miután rosszul lett előadás közben: többet mozog és egészségesen étkezik, már húsz kilót fogyott – mesélte a TV2-nek. 

Kálloy Molnár Pétert október végén rohammentő vitte kórházba az Operettszínház egyik előadásáról, később azt mondta, hogy az orvosoknak köszönhette az életét – ezért változtatott az életmódján, mára sikerült is húsz kilót lefogynia.

Kálloy-Molnár PéterForrás: Origo

"Megtörtént, tanultam belőle, és megpróbálok másképp élni" – mondta a Tények Plusz-ban a színész, aki azóta többet mozog, és igyekszik mindennap stresszmentes órákat tartani. Először csak az orvosai tanácsára változtatott a szokásain, de aztán rájött, hogy ő is szeretné viszontlátni évekkel ezelőtti formáját.

Kálloy Molnár a színpadra való visszatérése után, az első előadásán vastapsot kapott, a közönség szeretete is segít neki, hogy kitartson az új életmód mellett – de van olyan barátja is, aki együtt diétázik vele, "versenyt fogyókúráznak".

A Tények Plusz-ból többek között az is kiderült, hogy a színész milyen diétát tart, a teljes riportot meg tudja nézni itt:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK