A koronavírusos Görög Zita: Két hét alatt ma volt az első nap, hogy nem volt fájdalmam

Görög Zita
Vágólapra másolva!
Görög Zita és családja is megbetegedett, nehéz időszakon vannak túl.
Vágólapra másolva!

"Megviselt az elmúlt 2 hét. Ma volt az első nap, hogy nem volt fájdalmam. Szerencsés vagyok, hogy a gyerekeim és a szerelmem gyorsan felépültek, hálás vagyok, amiért nem kellett értük sokáig aggódnom. Hálás, hogy vannak nekem és ápoltak" - kezdte bejegyzését a modell.

"Nem mondom, hogy erős vagyok, ma is aludtam még délután 2 órát. De már tudtam ebédet varázsolni a családomnak, és majdnem olyan volt, mint egy igazi vasárnap. Majdnem olyan.. De ez nem egy átlagos november. Nem egy átlagos év, nem viselkedhetünk úgy, mint eddig. Fogalmam sincs, milyen jövő elé néznek a gyermekeim, a leendő unokáim?

Bezárult a világ. Vajon mit láthatnak, és mennyit tapasztalhatnak majd meg bolygónk csodáiból? Vajon a lassulást el tudjuk fogadni, vagy megvadulunk újra? Az átértékelés első fázisában megbuktunk. Újra itt vagyunk, nagyobb szarban, mint eddig valaha. Mindannyian. Együtt. A lelkünkben teremtett távolságot most meg kell élnünk fizikailag is. Rajtunk múlik. A belső munka nem úszható meg. Nagyon köszönöm a rengeteg üzenetet, amit kaptam tőletek, tényleg éreztem a jóságot! Segített!
Vigyázzatok magatokra. Vigyázzunk egymásra. Újra aktuális ez a mondat..." - üzente.