Évek óta gyógyszeres kezelést kap Vastag Tamás

Vastag Tamás
Vágólapra másolva!
Vastag Tamás régóta küzd fejfájással, öt éve emiatt kivizsgálásra is elment, ahol az orvosok migrént diagnosztizáltak nála.
Vágólapra másolva!

Az énekes görcsei már olyan elviselhetetlenek voltak, hogy sokszor aludni sem bírt. Egyedül a gyógyszerek segítenek rajta, és egy sajátos praktika, amit maga fejlesztett ki. "Annyira fájt a fejem, hogy csak magzatpózban tudtam feküdni. Egy fél óráig azt gondoltam, hogy teljesen értelmetlen kihívni a mentőt, mert senki nem tud segíteni" - mesélte a Tények Pluszban Vastag Tamás, akinek kész felüdülés, amikor néhány másodperc erejéig sikerül csillapítani a fájdalmait.

Forrás: Vastag Tamás hivatalos oldala/FB

"Az szokott segíteni, hogy nagyon erőteljesen elkezdem fújni az orromat. Akkor egy picit nem fáj. De hullámokban érzem a fájdalmat" - idézte az énekest a Bors.